ENSZ-bizottság ellenőrzi az emberi jogok betartását a palesztin területeken <br/>

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága kinevezte kedden annak a háromfős bizottságnak a tagjait, amely megvizsgálni hivatott, csorbultak-e az emberi jogok a palesztin területeken a hónapok óta tartó izraeli-palesztin villongások során.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ-bizottság közleménye szerint azért esett a választás a hollandiai Leidenben oktató John Dugard dél-afrikai professzorra, Richard Folk jogászprofesszorra, az amerikai Princeton egyetem oktatójára és Kamal Husszein volt bangladesi külügyminiszterre, mert "közismerten független és elfogulatlan" szakértői a kérdésnek.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága már októberben elhatározta, hogy létrehoz egy ilyen bizottságot. Elsősorban azt kell felderítenie a testületnek, hogy vétettek-e az izraeli hatóságok a palesztinok emberi jogai ellen.

Az izraeli kormány már az ENSZ-bizottság tervének első ismertetésekor jelezte, hogy nem fog együttműködni a bizottsággal, mert nem óhajt közreműködni "egy ellenséges vizsgálódásban".

(MTI)