A felek szerint messze még az izraeli-palesztin megállapodás

Újabb halálos áldozatot követelt a palesztin területeken a három hónapja dúló erőszak. Eddig 355-en estek áldozatul a szeptember 28-án kirobbant ellenségeskedéseknek. Közben a palesztin és izraeli nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy egyik fél sem óhajt engedni eddigi álláspontjából.

Szombaton hajnalban belehalt sérüléseibe az a palesztin polgári védelmi tiszt, akit a héten sebesítettek meg tűzoltókocsijában izraeli katonák. A tiszt temetésén a Gázai-övezetben lévő Rafáhban legalább háromezren tüntettek, izraeli zászlót égetve. A béketárgyalást élesen ellenző Iszlám Dzsihád harcosai bosszút követeltek minden halottért és sebesültért.

Borúlátóan ítélte meg a palesztin kormány a rendezés esélyeit. A előző napi kormányülésről szombaton kiadott közleményben ez áll: Nem tapasztalható semmilyen lényegi változás az izraeli álláspontban. Izrael továbbra is a katonai megoldást részesíti előnyben, mint azt "a palesztin nép ellen naponta elkövetett bűnök" bizonyítják.

Egy újabb izraeli-palesztin csúcs megrendezése a szombati washingtoni tárgyalások eredményétől függ - közölte Danni Jatom, Ehud Barak izraeli kormányfő biztonságpolitikai tanácsadója a jeruzsálemi állami rádiónak nyilatkozva. Jatom szerint egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a még mindig jelentős nézetkülönbségeket kiküszöbölni ahhoz, hogy egyáltalán értelme legyen egy csúcsnak. A tanácsadó szerint mindenekelőtt meg kell fékezni az erőszakot, életbe kell léptetni az októberi sarm-el-sejki megállapodásokat. "Csakis globális megegyezés lehetséges, és ebben meg kell óvni Izrael érdekeit" - mondta Danni Jatom, hozzátéve, hogy ez talán az utolsó lehetőség a rendezésre.

Hasonlóan kemény hangnemben fogalmazott az izraeli televízióban Marvan Barguti, a Fatah ciszjordániai vezetője. Barguti figyelmeztetett: "A palesztin felkelés folytatódik, mert ez az egyetlen módja a békének", és megismételte a palesztin követeléseket: Izrael vonuljon vissza az 1967 június 4-i határok mögé, a jeruzsálemi mecsetek tere kerüljön palesztin fennhatóság alá, ismerjék el Jeruzsálemet palesztin fővárosnak, és adják meg a palesztin menekültek jogát a hazatérésre."

Szombaton délután Ammanba érkezett Jasszer Arafat palesztin elnök, hogy tájékoztassa II. Abdalláh jordániai királyt az izraeli-palesztin tárgyalások menetéről.

Berlinben mintegy 1800 muzulmán, elsősorban palesztinok és irániak vonultak fel szombaton "Jeruzsálem napja" alkalmából, követelve "Palesztina és Jeruzsálem felszabadítását." Több száz rendőrt mozgósítottak a tüntetésre, de incidensekre nem került sor.

(MTI)

Korábban:

(2000.12.21.)