A lengyel elnök megkezdte második hivatali időszakát

Aleksander Kwasniewski szombaton a lengyel parlament két háza előtt ünnepélyesen felesküdött az alkotmányra, és ezzel kezdetét vette második államfői hivatali időszaka. Beiktatása utáni beszédében az elnök kifejtette, hogy a társadalom tőle, a parlamenttől és a kormánytól új minőségű kormányzást és a problémák megoldásában több sikert vár. Újabb hivatali időszaka elsőrendő feladatának nevezte ennek az elvárásnak a teljesítését.

Kwasniewski ezután beszédet intézett az eskütételre egybegyűlt parlamenti képviselők, a meghívott vendégek, a diplomáciai testület és a sajtó képviselői előtt. Az elnök beszédében kiemelte, hogy Lengyelországban helye van a különböző véleményeknek, a nézetek, felfogások sokszínűségének. Felsorolta az elnöksége első öt évében elért eredményeket, megemlítve közöttük a területi önkormányzatiság megerősítését és a belépést a NATO-ba. De szót ejtett a még megoldásra váró gondokról, a szegénységről, a korrupcióról vagy a bűnözésről is. Elmondta, hogy a lengyel társadalom az elnöktől, a parlamenttől és a kormánytól új minőségű kormányzást és a problémák megoldásában több sikert vár. Újabb hivatali időszaka elsőrendő feladatának nevezte ennek az elvárásnak a teljesítését.

Az elnök szerint szükség van a gazdasági fejlődés megszilárdítására, a reformok kijavítására és végigvitelére, a bevezetésük által kiváltott társadalmi feszültségek enyhítésére. Ezzel kapcsolatban utalt az ápolónők jelenlegi "drámai tiltakozásaira".

A Lengyelország előtt álló legfontosabb feladatok között említette az oktatásügy nemzeti fejlesztési programjának megvalósítását, az informatizálást, a kultúra fejlesztését, az állampolgárok igazság- és biztonságérzetének javítását.

Az eskütételen a kormányzó Szolidaritás Választási Akció (AWS) több vezetője, köztük Marian Krzaklewski, és képviselőinek többsége is jelen volt, de sok jobboldali honatya hiányzott, amint azt a szejm tárgyalótermében üresen álló széksorok jelezték. A kormánytagok közül Jerzy Buzek miniszterelnököt, Janusz Steinhoff gazdasági minisztert és Janusz Palubicki titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert lehetett látni az ünnepségen.

Első hivatali időszakának befejeztével Kwasniewski az eskütétel előtt szombaton felmentette az elnöki hivatal minisztereit. A felmentéseket és az új kinevezéseket az államfő az ünnepek után, december 28-án fogja átnyújtani.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.08.)