Ingyenes lesz a tömegközlekedés Brüsszelben a két ünnep között<br/>

Vágólapra másolva!
A bérkövetelő mozgalom jóvoltából a brüsszeliek szombattól két héten át ingyen közlekedhetnek a villamosokon, autóbuszokon és a földalatti járatain. Az ellenőrök ? a cég vezetésének kérése ellenére - ugyanis nem fogják megbírságolni a jegy nélkül utazókat.
Vágólapra másolva!

A közlekedési vállalat dolgozói az évvégi ünnepekre való tekintettel úgy határoztak, hogy nem fosztják meg sztrájkkal a közlekedési eszközöktől az embereket, hanem viteldíj nélkül szállítják őket. A vállalat, amelynek első embere havi félmillió frank (3,5 millió forint) bruttó fizetést kap, figyelmeztette az utazóközönséget, hogy nem használhatja ingyen a tömegközlekedést. Az ellenőrök viszont elmondták a sajtóban, hogy a bérvitában ők inkább a dolgozók mellett állnak, s ezért nem bírságolják meg a jegy nélkül utazókat.

A karácsonyi iskolai szünet idejére műjégpályává változtatták Brüsszel világszép főterét, ahol Marion Lemesre polgármester asszony csatolta fel elsőként a korcsolyát. A belga főváros legszebb parkjában, a Woluwe parkban ezen a télen is ízelítőt lehet venni a síelésből. Egy bank szponzorálásával hóágyúkkal fehér hótakarót varázsolnak egy 60 méter hosszú szelíd lejtőre, amelyen január hétig naponta reggel 9-től este 9-ig lehet gyakorolni a lesiklást, hódeszkázást, szánkózást. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel mindkét helyen - a műjégpályán és a műhavon is - egyórás jegyeket adnak ki, aminek elég borsos ára magában foglalja viszont a felszerelés bérlését is.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.02.)