A kormányfőjelölt megígérte: bűnvádi eljárást indítanak Milosevics ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Zoran Djindjic, Szerbia jövendő miniszterelnöke hétfőn azt ígérte újságírók előtt, hogy bűnvádi eljárást indítanak Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök ellen. Ugyanakkor kitérő választ adott arra vonatkozóan, kiadják-e Milosevicset a hágai nemzetközi törvényszéknek.
Vágólapra másolva!

Miután a demokráciapárti politikai erők elsöprő győzelmet arattak a szombati előrehozott parlamenti választásokon, Djindjic kijelentette, hogy Milosevicsnek felelnie kell azért, amit az ország ellen tett. Azt mondta, hogy az exelnöknek először is Szerbiában kell számot adnia azokért a szörnyűségekért, amelyek nevéhez köthetők: a korrupcióért, a bűntettekért, a választási csalásokért és a megrendelt gyilkosságokért.

Milosevicset - mondta Djindjic - a hatóságok letartóztathatják annak a vizsgálatnak a fényében, amelyet heteken belül kezdenek. Arra a konkrét kérdésre, hogy a volt elnököt ki kell-e adni a jugoszláviai háborús bűnökkel foglalkozó hágai ENSZ-törvényszéknek, Djindjic nem felelt egyértelműen, csak annyit mondott, hogy Milosevicsből nem kell áldozatot csinálni, mert ő nem áldozat, hanem bűnöző.

(MTI)