Havel támogatja a tiltakozó cseh televíziósokat <br/>

Vágólapra másolva!
Václav Havel szerdán támogatásáról biztosította a közszolgálati Cseh Televízió alkalmazottait, akik tiltakoznak az ellen, hogy a Cseh Televízió Tanácsa a múlt héten Jirí Hodacot nevezte ki az intézmény új vezérigazgatójává. Kedden a cseh közszolgálati televízió 20 szerkesztőjének mondtak fel azonnali hatállyal, mert nem voltak hajlandóak elfogadni az intézmény élére kinevezett vezérigazgató személyét. Az azóta belpolitikai botránnyá fajult politikai tisztogatás miatt vidéken és a fővárosban is más-más híradót láthattak a televízió nézői.
Vágólapra másolva!

Vaclav Havel, cseh államfő a cseh közszolgálati médiumoknak adott rövid interjújában leszögezte: Dusan Chmelícek volt vezérigazgató menesztése és Jirí Hodac kinevezése "formailag talán összhangban volt a törvénnyel, de bizonyára megsértette annak szellemét és értelmét".

"Ez rendkívül veszélyes" - hangsúlyozta Havel. Emlékeztetett rá, hogy az 1948 februári kommunista államfordulat Csehszlovákiában "szintén a törvénnyel összhangban játszódott le, bár ellentétben volt az akkor hatályos alkotmány szellemével".

Hodac kinevezését a televízió alkalmazottai nem hajlandóak elfogadni, azt állítva, hogy a döntésnek politikai háttere van, s Hodac nem alkalmas a tisztségre. Hodac idén áprilistól augusztusig a televízió hírszerkesztőségének igazgatója volt, de miután mind az akkori vezérigazgatóval, mind a szerkesztőkkel képtelen volt szót érteni, Chmelícek menesztette. A sajtó annak idején élesen felrótta neki, hogy például a Polgári Demokratikus Párt és a képviselőház elnöke, Václav Klaus bírálata nyomán menesztette az egyik vitaműsor közismert vezetőjét. A prágai sajtó azt állítja, hogy Hodacnak szoros kapcsolatai vannak Klaus pártjával, s korábban megpályázta a párt szóvivői tisztségét is. Klaus szerint ez az állítás valótlan.

Az új vezérigazgatóval jelenleg a televízió központi alkalmazottai közül csupán mintegy 20-30 személy működik együtt. A fellázadt alkalmazottak múlt csütörtök óta megszállva tartják a hírszerkesztőséget, ahol továbbra is elkészítik és adásba adják a hírműsorokat. Ezeket a híradókat azonban csak a kereskedelmi kábeltelevíziók sugározzák, mert az éteres műsorszórást biztosító Cesky Radiomobil a vezérigazgató parancsára nem sugározza őket. A Cesky Radiomobil vezetése leszögezte, hogy számára a vezérigazgató az egyetlen törvényes partner, s annak döntéseit fogja végrehajtani.

A Hodac által kinevezett új hírszerkesztőségi igazgató, Jana Bobosíková néhány fős csapatának erejéből az ünnepek alatt csak láthatóan amatőr szintű, rövid esti híradó elkészítésére futotta, amelyet a volt híradósok műsora helyett sugárzott a Cesky Radiomobil. A többi híradó idején, a képernyőn csak egy felirat jelent meg, miszerint az elkészített műsor nincs jóváhagyva, ezért nem sugározható.

Szerdán reggel az új vezérigazgató nem engedte az éterbe a hagyományos Jó reggelt című két és fél órás hírmagazint sem, mert azt "nem objektíven készítették el". Délután és este a regionális hírműsorok maradtak el, mert ezek a stúdiók is fellázadtak, s prágai kollégáik mellé álltak, ami az általuk készített műsorokban is tükröződött. A cseh közszolgálati televízió műsora így jelenleg naponta több alkalommal is hosszú percekre megszakad, illetve az ország különböző vidékein más-más műsort láthatnak a nézők.

Az új vezérigazgató a nap folyamán felszólította a hírszerkesztőség kedden elbocsátott húsz vezető szerkesztőjét, hogy hagyja el a televízió épületét. Miután azok erre nem voltak hajlandóak, Hodac büntetőeljárást kezdeményezett ellenük az ügyészségen.

A cseh közélet számos ismert személyisége kiállt a tévések mellett, s Hodac menesztését követeli. A televízió épülete előtt kedden este több ezer ember tüntetett Hodac ellen, s szerda estére újabb tüntetést jelentettek be. Az új vezetés minden óvintézkedése ellenére a tüntetés képernyőre is került, amikor a sportszerkesztőség a stúdióbeli kamerákat váratlanul a televízió előtti térre irányította, s élőben néhány percre bejátszotta a tiltakozó akciót. A Hodac leváltását követelő petíciót szerda estig mintegy 40 ezer ember írta alá.

Hodac mellett elsősorban a Václav Klaus vezette Polgári Demokratikus Párt állt ki, míg a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt vezető személyiségei egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek. A kisebb jobboldali parlamenti pártok nyíltan Hodac menesztését követelik.

(MTI)