Oroszországban szabadon engednék a börtönlakók 30 százalékát <br/>

Vágólapra másolva!
Oroszországban egy alsóházi törvényjavaslati reform velejárójaként kerülne sor a jelenleg börtönben lévő elítéltek 30%-ának, mintegy 350 000 elítéltnek a szabadon engedésére. Az amnesztiatörvény előkészítői szerint ettől javulnának a börtönviszonyok Oroszországban.
Vágólapra másolva!

A 350 ezer elítélt szabadon engedésének tervéről Jurij Csajka orosz igazságügyi miniszter nyilatkozott kedden az Interfax hírügynökségnek.

Oroszországban több mint egymillió embert őriznek különböző börtönökben. Nemzetközi emberi jogi szervezetek számtalanszor bírálták az orosz börtönökben uralkodó nyomorúságos, járványveszélyes körülményeket.

Csajka elmondta, hogy az orosz parlament alsóházához tavaly benyújtott tervezetet már két olvasatban elfogadták, és várhatóan az év első felében fogadják el véglegesen. A cél az, hogy alapvető reformot hajtsanak végre Oroszország büntetőjogi rendszerében, humánusabb eljárásokat vezessenek be a bűnüldözésben és büntetés-végrehajtásban - fejtette ki a miniszter.

(MTI)