Amerikai ügyvédi irodák kártérítési pert indítottak a kitzsteinhorni sívasút ügyében <br/>

Vágólapra másolva!
Két hónappal a Kitzsteinhornra vezető gleccservasút katasztrófája után több amerikai ügyvédi iroda is kártérítési pert kezdeményezett hétfőn több osztrák cég ellen néhány áldozat hozzátartozóinak megbízásából. A november 11-én történt szerencsétlenségben 155 ember vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Az irodák, köztük a nácizmus áldozatainak nevében indított gyűjtőperekkel híressé vált Edward Fagan a Waagner Biro, az Österreichische Elektrizitätswirtschaft, a Swoboda karosszéria- és acélépítési kft., a kapruni gleccservasút-társaság, továbbá az olasz-amerikai tulajdonban lévő Leitner cég ellen indított pert, amelyről részleteket egyelőre nem közöltek.

Edward Fagan az osztrák APA hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: az eset alkalmat ad a kártérítésekre vonatkozó osztrák törvények módosítására, amelyek nem adnak lehetőséget az áldozatok igényeinek tisztességes értékelésére és kielégítésére, s éppen ezért indítják a pereket Amerikában.

Michael Witti német ügyvéd - aki a kárpótlási gyűjtőperekben is Fagan partnere volt - kifejtette: az amerikai jogrend egészen másként értékeli az emberi életet, mint az európai: "Az alagút nem volt biztonságos. A vonat nem volt biztonságos. És sem az alagútnak, sem a vonatnak nem lett volna szabad üzemelnie" - mondta Jay Rice amerikai ügyvéd, aki szintén részt vesz a perekben.

Hasonlóan nyilatkoztak az áldozatok pert indító hozzátartozói is: "Ausztriában sok más hasonló vasút és alagút van, amelyeknek üzemelését be kellene tiltani mindaddig, amíg nem gondoskodnak biztonságos voltukról" - mondta közülük John S. Habblett és neje, akik négy hozzátartozójukat vesztették el a katasztrófában.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 24.)