Klaus szerint a televíziós botrány mögött Havel és a négyeskoalíció áll <br/>

Vágólapra másolva!
Václav Klaus szerint a Cseh Televízióban kirobbant konfliktus valójában mesterségesen kiváltott politikai konfliktus, amely mögött Václav Havel köre és az négyes koalíció emberei állnak. A képviselőház és az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt elnöke vasárnap azt mondta: ezeknek a köröknek saját politikai érdekeik vannak, és félnek attól, hogy a jobboldali erők esetleg megegyeznek és egyesülnek.
Vágólapra másolva!

Václav Klaus szerint ezek a körök a televíziós konfliktust azért váltották ki, hogy "ismét éket verjenek a Polgári Demokratikus Párt és elsősorban a Szabadság Unió közé". "Úgy gondolom, hogy ez szándékos volt" - mondta Klaus. A Szabadság Unió elnökhelyettese Hana Marvanová a vitaműsorban élesen elhatárolódott Klaus véleményétől. "Azt kell mondanom, hogy ez egy abszurd rágalom. Václav Klaus és a Polgári Demokratikus Párt részéről ezt tisztességtelen támadásnak tartom" - közölte a képviselőnő.

A Szabadság Uniót 1998-ban hozták létre azok a politikusok, akik elhagyták a Polgári Demokratikus Pártot, mert nem értettek egyet Klaus politikájával.

(MTI)