Az olaszok továbbra is aggódnak az uránlövedékek környezetkárosító hatásai miatt <br/>

Vágólapra másolva!
Az olasz parlament mindkét háza meghallgatja az uránlövedékek miatt kirobbant botrány ügyében a védelmi minisztert. Az olasz környezetvédelmi minisztérium államtitkára szerint a Koszovóra hullott 31 000 uránlövedéknek majdnem a fele olyan helyen ért földet, ahol olasz egységek állomásoznak. Egy tudósokból álló háborúellenes szervezet szerint a hivatalosan bevallottnál jóval több urán is lehet a Balkánon.
Vágólapra másolva!

Miközben az olasz kormány Brüsszelben a szegényítetturán-tartalmú lövedékek használatának felfüggesztését igyekszik elérni, az olasz védelmi minisztert a parlament mindkét háza beszámoltatja a következő napokban az ügy jelenlegei állásáról.

A szenátusban és a képviselőházban kedden bejelentették, hogy Sergio Mattarella mindkét helyen részletesen tájékoztatja a honatyákat: szerdán a szenátorokat, a jövő héten pedig a képviselőket. Ez utóbbi eseményt az olasz állami televízió egyenes adásban közvetíti majd. A képviselőház védelmi bizottsága kedden megszavazta azt az indítványt, hogy parlamenti tényfeltáró vizsgálatot indítsanak az elmúlt hetekben oly nagy vihart kavart ügyben. Az olasz kormány a NATO székhelyén addig is mindent megtesz, hogy elérje az ilyen lövedékek használatának időleges betiltását mindaddig, amíg a tudományos vizsgálatok fekete-fehéren ki nem mutatják, milyen káros hatásai lehetnek az emberi egészségre.

Valerio Calzolaio, az olasz környezetvédelmi minisztérium államtitkára kedden újságíróknak beszámolt arról, hogy a NATO 112 katonai hadművelet során, 96 helyszínen lőtt ki uránbevonatú lőszert Koszovóban, valamint a Szerbiával és Montenegróval határos körzetekben. A 31 ezer lövedék közül 14 ezer azokra a körzetekre hullott, amelyeket ma olasz fegyveres erők felügyelnek.

Ugyanezen a napon Rómában a "Tudós férfiak és nők háborúellenes bizottsága" korántsem megnyugtató adatokat közölt. Ez a testület 1999-ben alakult, éppen abban az időszakban, amikor a NATO légitámadásokat intézett szerbiai célpontok ellen. Olyan tudósok, kutatók vannak a soraiban, akik a teljes igazságot akarják nyilvánosságra hozni a háborúk környezeti kárairól. Massimo Zucchetti, a bizottság koordinátora, a torinói műszaki főiskola munkatársa felhívta a figyelmet, hogy a szegényített urán nemcsak mint mérgező, hanem mint sugárzó anyag is roncsolhatja az ember egészségét, ha lenyelik vagy belélegzik.

A tudósok számításai szerint a szegényített urán minden 8-10 ezer emberre számítva egy daganatos esettel növeli évenként a normális körülmények között tapasztalt átlagot. Koszovó esetében, ahol két és fél millió ember él, 200-250-nel emelkedik majd évente a megbetegedések száma az olasz tudósok szerint. Tudomásuk szerint a gyengített uránt tartalmazó lőszert nemcsak az A-10-es típusú - harckocsik elleni - gépekre, hanem a Tomahawk és a Cruise rakétákra is felszerelik. Ha ez igaz - véli a bizottság - a Balkánon felhalmozódott urán mennyisége sokkal nagyobb, mint amennyit hivatalosan beismernek.

(MTI)

Korábban:

(2001.01.09.)