Ismét sugározhat a BBC Kínában <br/>

Vágólapra másolva!
A BBC brit rádió- és televízióállomás ismét felhatalmazást kapott arra, hogy adásait sugározza Kínában. A BBC programjai csak előkelő szállodákban és villanegyedekben lesznek foghatóak, de az intézkedés így is jelentős javulást mutat a brit adó és az ázsiai ország tömegtájékoztatását felügyelő kínai kormány viszonyában.
Vágólapra másolva!

A BBC az 1989-es pekingi diákfelkelés és annak leverését követően nem volt kívánatos Kínában. A kínai hatóságok ez elmúlt több mint tíz évben akadályozták a brit adó munkatársainak a tevékenységét az országból, adásait pedig zavarták.

Jeff Hazell, a BBC World kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy ha a kínai szervek együttműködése jól alakul, akkor a BBC tovább terjeszkedhet Kínában.

(MTI)

Ajánló: