Egy svéd jelentés szerint Wallenberg 1989-ben még élt<br/>

Vágólapra másolva!
Raoul Wallenberg svéd diplomata, magyar zsidók ezreinek megmentője még élt 1989-ben, és nem végezte ki a szovjet titkosrendőrség 1947 júliusában, mint azt most Moszkvában állítják - ez olvasható majd egy pénteken napvilágra kerülő jelentésben, amelyből azonban már szerdán részleteket közölt az Expressen című svéd bulvárlap.
Vágólapra másolva!

A Susanne Berger, Susan Mesinai és Marvin Makinen által készített jelentés szerint Wallenberget, akit Moszkva a múlt év decemberében rehabilitált, szovjet börtönökben tartották 1981-ig, akkor pedig egy Moszkva környéki pszichiátriai intézetbe szállították át. A kutatók úgy vélik, az oroszok azért hagyták életben a svéd diplomatát, hogy cserealapként használják Nyugaton lévő személyekért. Kétszer meg is próbálták kicserélni - az egyik kiszemelt a hatvanas években a Moszkvának dolgozó svéd Stig Wennerstroem lett volna, de a svédek elutasították az ügyletet.

Susanne Berger decemberben a független Dagens Nyheterben úgy fogalmazott, hogy Wallenberget hazája "feláldozta". "Míg Svájcnak sikerült kieszközölnie diplomatái, Harald Feller és Max Meier kiszabadítását, akik Wallenberggel egy időben kerültek fogságba Budapesten, Svédország úgy döntött, hogy nem tárgyal - írta Berger asszony a lapban. - Ami még rosszabb, sohasem adott választ a különböző csereajánlatokra, például arra, amelyet az oroszok Ulf Barck-Holst svéd ügyvivőnek tettek 1946-ban."

Mint az AFP emlékeztet rá, Moszkva tavaly december 22-én hivatalosan rehabilitálta Wallenberget, ugyanakkor nem lebbentette föl a fátylat halálának titokzatos körülményeiről. A stockholmi kormány és a diplomata családja fenntartásokkal fogadta a rehabilitációt, úgy vélve, hogy Moszkva magyarázatai csak újabb hipotézissel gyarapítják a Wallenberg eltűnése óta keringőket.

(MTI)

Korábban:

(2001.01.04.)