Arafat nem vesz részt az izraeli-palesztin megbeszélésen<br/>

Vágólapra másolva!
Jasszer Arafat palesztin elnök megerősítette, hogy csütörtök este magas rangú izraeli és palesztin illetékesek megbeszélést tartanak a Gázai övezetben, de cáfolta, hogy a találkozón ő maga is részt venne.
Vágólapra másolva!

Arafat maga jelentette be Gázában újságírók előtt, hogy egy korábbi hírrel ellentétben nem találkozik Slomo Ben Ami izraeli külügyminiszterrel és Amnom Lipkin-Sahak idegenforgalmi miniszterrel.

"Mint tudják, megállapodtunk abban, hogy folytatódnak a politikai, biztonsági és katonai bizottság tanácskozásai. A bizottság tegnap összeült, és ma is megbeszélést tart. Elképzelhető, hogy holnap is sor kerül tanácskozásra, annak meghatározása végett, hogy miként lehet végrehajtani a korábban született megállapodásokat" - mondta Arafat.

Palesztin és izraeli tisztségviselők szerint a csütörtök késő esti órákban tartandó megbeszélésen Slomo Ben Ami izraeli külügyminiszter és Simon Peresz regionális fejlesztési miniszter, a másik oldalról pedig Ahmed Korei, Szaeb Erekat és Jasszer Abed Rabbo főtárgyalók vesznek majd részt. A találkozón arról lesz szó, hogy miként lehetne csökkenteni a feszültséget a térségben s újraindítani a két fél közötti békefolyamatot.

Ha ez a találkozó sikerrel zárul, akkor Dennis Ross, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja - aki elhalasztotta erre a hétre tervezett látogatását - akár már a jövő hét elején megérkezhet a térségbe. A francia fővárosban tárgyaló Ben Ami a csütörtök estére tervezett tárgyalás miatt lemondta összes hátralévő párizsi programját, és azonnal hazatért Izraelbe.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 10.)