Folytatja ülősztrájkját a misztótfalusi lelkész<br/>

Vágólapra másolva!
Felújította ülősztrájkját a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület igazgatótanácsának nagyváradi székhelye előtt Szilágyi László misztótfalusi lelkész. Az egyházkerület igazgatótanácsa és esperesi kollégiuma szerint a lelkész tiltakozó akciója teljesen megalapozatlan és indokolatlan.
Vágólapra másolva!

Szilágyi László tavaly decemberben kezdett ülősztrájkba Nagyváradon, mivel jogtalannak érezte azt a döntést, amellyel az egyházkerület vezetése 2000 májusában felfüggesztette őt állásából. A tiltakozásnak ezt a formáját a lelkész a karácsonyi ünnepekre való tekintettel december 20-án felfüggesztette.

Az egyházkerület igazgatótanácsa és esperesi kollégiuma időközben állásfoglalást tett közzé, amelyben közölte, hogy Szilágyi "többrendbeli súlyos vétség miatt áll fegyelmi alatt, és emiatt függesztették fel állásából".
A misztótfalusi lelkész a nagybányai bíróságnál pert indított a nagybányai egyházmegye ellen. A pert első fokon elveszítette. Január ötödikén - ahogy mondta - "erkölcsi gesztusként" az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezését visszavonta.

Szilágyi szerdán azt mondta, hogy abban reménykedett: az ügyével foglalkozó igazgatótanácsi ülés felkéri majd Tőkés László püspököt a felfüggesztéséről hozott döntés visszavonására. Miután ez nem történt meg, a tiltakozó akció felújítása mellett döntött. "Itt nemcsak rólam, hanem a mellettem kiálló 330 lelket számláló gyülekezetről is szó van. Az egyházkerület vezetése magatartásával tartalmatlanná teszi az egyház egységéről szóló nyilatkozatait, és csak azt bizonyítja, a hallgatás falának lebontása, amit Tőkés püspök 1989-ben hirdetett meg, csak néhány évig volt érvényben, és ma már nem mindenkire vonatkozik" - mondta.
Szilágyi közölte, hogy tiltakozását az egyházkerület február 2-ra összehívott kibővített közgyűléséig tervezi folytatni úgy, hogy hetente három nap 11 és 13 óra között tart ülősztrájkot Nagyváradon.

A lelkészhez szerdán mintegy húsz ember csatlakozott szolidaritást vállalva. Köztük volt Balogh Barnabás, az egyházkerület főjegyzője is, aki a püspöki hatalommal való visszaélés elleni tudatos tiltakozásnak minősítette az akciót.

Az egyházkerületet megosztó ellentétek december elején kerültek ismét nyilvánosságra, amikor mintegy 30 lelkész és világi tisztségviselő bejelentette, hogy létrehozza a Református Egyház Megújulásáért elnevezésű közösséget. A megújulási közösség december 13-án fogalmazta meg programját és az egyházkerület igazgatótanácsához intézett öt pontos kérését. A programadó fórumon már mintegy 80 lelkész és világi tisztségviselő vett részt. A kérések egyike az volt, hogy az igazgatótanács helyezze hatályon kívül a misztótfalusi lelkésszel szemben hozott döntését.

A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület vezetése úgy értékelte, hogy a fellebbezés visszavonásával "az egész református egyházunkra szégyenletes világi pereskedés" végére került pont. "A sajnálatos eset tanulsággal szolgálhat és őszinte bűnbánatra indíthatja mindazokat, akik önző személyi okokból, gátlás nélkül az anyaszentegyház belső rendjét, békéjét és egységét igyekeznek megbontani" - állította az egyházkerület vezetésének a történtekről kiadott közleménye.

(MTI)