Lengyel szakértők sem találtak összefüggést a Balkán-szindróma és a vitatott páncéltörő lőszer közöt

Vágólapra másolva!
Bronislaw Komorowski lengyel nemzetvédelmi miniszter sem lát összefüggést a leukémiás megbetegedések és az uránbevonatú lőszerek használata között. Kijelentését a minisztérium orvosokból és vegyészekből álló szakértői csoport koszovói vizsgálatára alapozza. Koszovóban lengyel békefenntartók is állomásoznak.
Vágólapra másolva!

A nemrég visszaérkezett szakértők nem tapasztaltak a megengedettnél nagyobb sugárzást az általuk vizsgált területen. Zbigniew Jaworowski, a Sugárzásvédelmi Központi Laboratórium professzora szerint a Koszovóban használt szegényített urán sugárzása háromszázszor alacsonyabb, mint a tartományban található természetes uráné.

A professzor elmondta, hogy Koszovóban 31 ezer uránköpenyes lőszert használtak, ami összességében 25 tonna uránt jelent 10 ezer négyzetkilométer területre. A professzor szerint az olasz katonák leukémiás megbetegedésének aránya megfelel a világon tapasztalható mértéknek. 150 ezer katona közül 17 halt meg fehérvérűségben, ami 100 ezerre vetítve 11 halálesetet jelent. Ugyanez a mutató Lengyelországban 6, Jugoszláviában 2, Nagy-Britanniában pedig 11 - mondta. Utalt azokra a tudományos megfigyelésekre, hogy különböző területekről származó embercsoportok keveredése esetén növekszik a leukémiás megbetegedések száma.

Komorowski közölte, hogy a minisztérium a Balkánon állomásozó lengyel békefenntartók körleteiben - 6 különböző ponton - állandó sugárzásmérő állomást létesít, és 10-15 éven keresztül rendszeres orvosi ellenőrzésnek veti alá az ott szolgált katonákat.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 11.)