Nem gyűlt össze elég pénz az egykori kényszermunkások kártalanítására <br/>

Vágólapra másolva!
A német gazdaság alapítványa már nem számít arra, hogy január végéig sikerül előteremteni az egykori kényszermunkások kártalanítására felajánlott ötmilliárd márkát.
Vágólapra másolva!

Wolfgang Gibowski, az alapítvány szóvivője a Berliner Zeitung csütörtöki számában elmondta: az alapítvány előreláthatóan csupán 3,6 milliárd márkát fog átutalni az "Emlékezés, felelősség és jövő" nevű kártalanítási alapítványnak a következő héten, amikor az első kifizetések esedékessé válnak.

Berlinben abból indulnak ki, hogy az Egyesült Államokban január 24-én elutasító döntés születik a német cégek ellen zajló utolsó kártalanítási gyűjtőperekben. Legkésőbb eddig az időpontig együtt kellene lennie a német gazdaság által a náci korszak még életben lévő kényszermunkásainak felajánlott ötmilliárd márkás összegnek. A mai napig azonban ebből csupán 3,6 milliárd gyűlt össze. Ennek oka, hogy az egy évvel ezelőtt a német iparkamara által levélben fölkért 200 ezer vállalat közül mindössze 6000 csatlakozott a kártérítési alapítványhoz.

Sajtóhír szerint a német takarékpénztárak szövetsége 200 millió márkával járul hozzá a kártérítési pénzalaphoz. Arról még nem született döntés, vajon az összeg a német kormány vagy a gazdaság részesedéséhez írandó-e hozzá. Utóbbi esetben a vállalatok "adóssága" 4,8 milliárd márkára csökkenne.

Egy német labdarúgó klub is beszáll a kényszermunkások kártalanításába, noha nyilvánvalóan jogilag semmi köze a náci korszak kényszermunka intézményéhez. A hamburgi másodosztályú egyesület, a St. Pauli 7000 márkával járul hozzá a gazdaság alapítványához. A klub pénzügyi igazgatója egyúttal felszólította a többi német sportegyesületet, hogy kövessék a hamburgi példát.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 7.)