Elesett és eltörte csípőcsontját Ronald Reagan <br/>

Vágólapra másolva!
Szombaton meg kellett műteni Ronald Reagan, volt amerikai elnököt, mert péntek délután elesett Santa Monica-i házában, és eltörte a csípőcsontját. Ronald Reagan túl van a csípőműtéten, a műtétet végző orvos szerint a volt elnök jól van.
Vágólapra másolva!

Ronald Reagan

A helyi kórházba, a St. John's Egészségügyi Központba beszállított idős embert szombaton operálták meg, a kórház sebészei a törött csontot néhány szövetbarát, erős fémszöggel szegezték össze. A műtét körülbelül egy órát és tizenöt percet vett igénybe. Ha nem lépnek fel komplikációk, a volt elnök 7-10 nap múlva távozhat a kórházból. A kórházi kezelés után még hosszas fizikoterápiára lesz szüksége Ronald Reagannek. A kórházban a volt elnökkel ott van felesége, Nancy is.

A 90. életévét február 6-án betöltő volt elnök 1994-ben jelentette be, hogy Alzheimer-kórban szenved. Már hosszú évek óta visszavonult a közszerepléstől, és az utóbbi időben csak igen ritkán hagyta el Santa Monica-i házát.

Reagan 1981-ben, már elnökként, túlélt egy gyilkossági kísérletet, 1985-ben gerincrák, 1987-ben pedig prosztata- és bőrrák miatt operálták, teljes sikerrel.

Ajánló: