Rákos megbetegedés miatt vakultak meg koszovói veteránok<br/>

Vágólapra másolva!
Már a szerb hadseregnél is észleltek rákos megbetegedéseket azon katonák között, akik Koszovóban teljesítettek szolgálatot. Szerb orvosok és radioaktivitással foglalkozó szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy a szegényítetturánium-tartalmú (DU) lőszerek okozzák a megbetegedéseket, bér erre nincs egyértelmű bizonyítékuk. Ezért további vizsgálatokat követelnek. Ugyanakkor sem a jugoszláv hadsereg, sem a NATO nem ismeri el a szegényített uránium rákkeltő hatását.
Vágólapra másolva!

Szerb orvosok rákos daganatokat találtak két volt szerb katona szemében, akik Koszovóban teljesítettek szolgálatot, ahol a NATO szegényítetturánium-tartalmú (DU) lőszerekkel lőtt célpontokat.

Milan Bisercsics, az egyik beteg tegnap elmondta a Guardiannak: "Mindig tökéletes volt a látásom, és soha nem volt rákos megbetegedés a családomban." Bisercsics szemét ki kellett operálni, egy nappal azután, hogy panaszaival felkereste a kórházat. Mint elmondta, tavaly decemberben vette észre, hogy romlik a látása.

"Egyenletesen romlott az állapotom, és 25 nap után a jobb szememre gyakorlatilag megvakultam." Az őt operáló sebész közölte, nincs bizonyítéka arra, hogy a betegség oka valóban az urántartalmú lövedékekben keresendő.

A szomszédos kórteremben fekvő Sztanisa Zsivkovics, másik jugoszláviai veterán, szintén váratlan rákos megbetegedés miatt került kórházba. Mindketten a közép-koszovói Urosevacnál szolgáltak, azon állomások egyikén, amelyet amerikai gépek rendszeresen támadtak uránmagvas lövedékekkel.

A két férfi esete az első regisztrált példa rákos megbetegedésekre a szerb hadsereg veteránjai között. Igaz, nincs bizonyíték arra, hogy betegségüket valóban a NATO urántartalmú lövedékei okozták.

Érdekes, hogy a jugoszláv hadsereg szintén jelentéktelennek tünteti fel az uránmagvas lövedékek hatását a katonákra. A hadsereg több mint 100 000 jugoszláv katona közül 1100 személy megvizsgálása után kijelentette, nem találtak problémákat.

"De a kérdés az, miféle vizsgálatokat végeztek el, és milyen speciális felszerelést alkalmaztak" – mondta a szerb hadsereg egyik orvosa, aki nem vett részt az említett vizsgálatokban.

Egy belgrádi bulvárlap, a Nedelnyi Telegraf, az elmúlt héten jelentette, hogy a pristinai zászlóalj három tisztje halt meg leukémiában e hónap folyamán. Másik tíz beteg katona közül négy már a betegség végső stádiumában van. Mindannyian Prizrenhez közel szolgáltak, ahol a NATO a szerb páncélosok nagy száma miatt jelentős mennyiségű urániummagvas lövedéket vetett be. A belgrádi lap nem közölte az elhalálozott és a beteg katonák névsorát. A szerb hadsereg visszautasította a riportban foglaltakat.

Korábban a The Independent is beszámolt urántartalmú lövedékek által okozott megbetegedésekről. A boszniai Duboj környékén az 1995-ös NATO-támadások alatt szintén bevetettek urántartalmú lövedékeket. Az azóta eltelt néhány évben a környéken regisztrált rákos megbetegedések száma mintegy 2,5-szeresére növekedett az előtte észlelt esetekhez képest.

1995-ben heves támadások érték Banja Lukát is. Az itteni egészségügyi hatóságok szerint a rákos megbetegedések száma ötszörösére emelkedett. Duboj környékén egyébként, az 1995-ös támadások után tíz hónappal nyugtalanító jelenségekre figyeltek fel. Több helyen jöttek világra torzszülött borjak, hiányos bőrrel és nagyméretű fülekkel, patákkal. Milan Simics, a duboji törvényhatóság polgári védelmi megbízottja szerint az esetekről a háború miatt nem készült dokumentáció.

A duboji orvosok egyetértenek abban, hogy a rákos megbetegedések számának drasztikus növekedése még nem perdöntő bizonyíték az urántartalmú lövedékek rákkeltő hatásáról. Az orvosok további részletes vizsgálatok szükségességét hangoztatják.

A NATO orvosi bizottsága szerint nincs szükség további vizsgálatokra. Állítják: a szegényített uránium nem válthat ki rákos megbetegedéseket.

[origo]

Ajánló:

Az orvosokból álló bizottság az urán nem okozhat rákos megbetegedést (angolul)