Djindjics és Djukanovics egyidőben látogat Washingtonba <br/>

Vágólapra másolva!
Zoran Djindjics szerb kormányfő pénteken Washingtonban találkozik Colin Powell új amerikai külügyminiszterrel. Ez lesz az első magas szintű kétoldalú kapcsolatfelvétel az új amerikai kormány hivatalba lépése óta. Ugyanekkor Milo Djukanovics montenegrói elnök is Washingtonba utazik.
Vágólapra másolva!

Djindjics személyében először utazik magas rangú belgrádi politikus az amerikai fővárosba a republikánus Bush-kormányzat másfél héttel ezelőtti hivatalba lépése óta. Goran Szvilanovics jugoszláv külügyminiszter január elején már járt az Egyesült Államokban.

Djindjics elmondta, hogy Powellel a hágai törvényszékkel való együttműködésről, a dél-szerbiai helyzetről, és Koszovó tartomány jövőjéről folytat megbeszélést. Belgrád és a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék együttműködése, a hágai vádlottak - főként Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök - kiadása az egyik fő kérdés az új belgrádi kormányzat és a nemzetközi közösség viszonyában.

A jugoszláv vezetés Carla del Ponte hágai főügyész múlt heti látogatása után sem hajlik a kiadatásra és hazai bíróság előtt vonná felelősségre vonni az érintetteket. Egyes politikusok újabban nógatják Milosevicset, hogy Biljana Plavsics volt boszniai szerb elnök asszony példáját követve adja fel magát Hágának (ami a jugoszláv kormányzat válláról is levenné a "kényelmetlen" terhet).

Dél-Szerbiában tavaly éleződött ki a helyzet, miután szakadár albán fegyveresek támadásokat kezdtek a Koszovó és Közép-Szerbia közigazgatási határán kialakított biztonsági övezetből a szerb rendőrök ellen. Belgrád a koszovói békeerőt teszi felelőssé a fegyveresek beszivárgásáért és szeretné 1 kilométerre leszűkíteni a jelenleg 5 kilométer széles övezetet.

A Biztonsági Tanács kedden elítélte a szakadárok tevékenységét, a szerb kormány pedig javasolta a dél-szerbiai albánok bevonását egyes szerb állami intézményekbe. A szerbiai Koszovó tartományt a tavalyelőtti jugoszláviai NATO-csapások után átmenetileg az ENSZ igazgatása alá vonták, de hivatalosan Jugoszlávia része maradt. A szerb-montenegrói államszövetség sorsa azonban mostanában bizonytalan, ami kihathat Koszovó jövőjére is.

Zoran Djindjics szerb kormányfőn kívül Milo Djukanovics montenegrói elnök is Washingtonba utazik, ahol az új amerikai kormányzat képviselőivel találkozik. Djukanovics várhatóan már szerda este megérkezik Washingtonba, ahol külügyi vezetőkkel, a Fehér Ház és a törvényhozás képviselőivel találkozik majd.

Djukanovics olyan időszakban látogat Washingtonba, amikor bizonytalannak tűnik a Szerbia és Montenegró alkotta Jugoszlávia jövője: Belgrád és Podgorica nem ért egyet a szerb-montenegrói államszövetség átalakításának módjában, a montenegrói kormányzat pedig függetlenségi népszavazásra készül.

(MTI)

Ajánló:

hirei