Állítólag kiutasították Iránból a Reuters irodavezetőjét<br/>

Vágólapra másolva!
Kiutasították Iránból a Reuters brit hírügynökség irodavezetőjét és nyugati napilapoknak tudósításokat író feleségét. Iráni újságírók szerint Jonathan Lyons és Geneive Abdo - utóbbi a The Guardian és az International Herald Tribune tudósítója - szombat hajnalban hagyta el Teheránt, hivatalos utasításra.
Vágólapra másolva!

Az AFP francia hírügynökség jelentésében utalt arra, hogy a házaspárt hivatalos körökben élesen bírálták azért az interjúért, amelyet a tízéves börtönbüntetését töltő reformpárti újságíróval, Akbar Gandzsival készítettek, mert a hatóságok szerint ellentmondásos módszert alkalmaztak: a kérdéseket írásban, más rabok közreműködésével juttatták el címzettjükhöz. Az interjú ráadásul Gandzsi bátyja szerint több helyütt pontatlanul jelent meg a Reutersban és a The Guardianben is, ezért azzal fenyegetőzött, hogy panaszt emel a Lyons-házaspár ellen.

A megjelent változat szerint Gandzsi erőszakra szólította az irániakat arra az esetre, ha Mohammed Hatami köztársasági elnök reformjai elbuknak. Gandzsi tagadja, hogy ezt mondta volna, a Lyons-házaspár azonban továbbra is azt állítja, a szóban forgó kijelentés elhangzott.

Az iráni hatóságok tagadták vasárnap, hogy a Reuters teheráni irodavezetőjét kiutasították volna az országból, de hivatalosan bejelentették, hogy nem engedik vissza őt Iránba. Jonathan Lyons feleségével együtt a hivatalos szervek szerint azért távozott, mert félt annak következményeitől, hogy egy pontatlan interjú miatt mindkettejüket beperlik. "Az általuk elkövetett hibák miatt azonban nem kapnak újabb belépési vízumot az országba" - mondta az IRNA hivatalos iráni hírügynökségnek Mohammed-Reza Hosvagt, a nemzetközi sajtó ügyeivel foglalkozó kulturális minisztérium illetékes részlegének főigazgatója.

Az említett minisztériumi osztály igazgatója, Ali-Reza Siravi kijelentette, hogy a britek nem kaptak hivatalos kiutasítási végzést, hanem az ellenük kilátásba helyezett jogi eljárás elől menekültek el. Azt azonban Siravi elismerte, hogy a minisztérium figyelmeztette Lyonsékat: a börtönben lévő Akbar Gandzsi haladó újságíró és családja panaszt szándékozik emelni ellenük.

A Reuters közel-keleti és afrikai részlegének vezetője, Barry Moody teljességgel hamisnak minősítette az iráni újságírók tájékoztatását. Elmondta, Lyons önként hagyta el Teheránt, és jelenleg Londonban tartózkodik.

Az iráni minisztériumi illetékes azt is mondta, hogy a figyelmeztetés semmiképpen nem magára a brit hírügynökségre vonatkozik. "A Reutersnak nem kell aggódnia, mindenképpen tovább dolgozhat Teheránban" - mondta Siravi.

A Reuters a nyolcvanas évek kezdetén bezárta teheráni irodáját, és csak 1998-ban nyitotta újra. Azóta vezette Lyons, aki korábban Ankarában irányította a brit hírügynökség munkáját. A világhírügynökségek közül csupán a Reutersnak és az AFP-nek van nem iráni illetőségű tudósítója Teheránban.

(MTI)