Nem elég szilárdak a temelíni atomerőmű turbina-csövei<br/>

Vágólapra másolva!
Sokasodnak a dél-csehországi temelíni atomerőmű turbina-csövei körüli problémák. Miután a turbinát a csövek erős rezgése következtében január közepén le kellett állítani, kiderült, hogy a csőfalak túlságosan vékonyak, ezért a csövek nem elég szilárdak, és hosszabb használat után csavarodni kezdenének.
Vágólapra másolva!

Karel Böhm, a cseh Állami Atombiztonsági Hivatal igazgató-helyettese ezeket az információkat a hét végén megerősítette. "Erre akkor jöttünk rá, amikor a rezgések lehetséges okait vizsgáltuk" - nyilatkozta Böhm abban az interjúban, amelyet a Právo című prágai lap szombati kiadása közölt. Bár a szakértők végül is arra a megállapításra jutottak, hogy a rezgéseket nem ez okozza, döntés született arról, hogy a német Mannesmann cég által ezelőtt tíz évvel legyártott csöveket megerősítik, mégpedig úgy, hogy egyfajta hálóval fonják be őket.

Az egyik csövön a múlt héten felfedezett repedés 45 cm hosszú, és Böhm szerint "egyáltalán nem mikroszkopikus méretű" repedésről van szó. Ez a cseh szakértők számára meglepetés - jegyezte meg. Miután a turbina beindult, a nyílás valószínűleg kitágult. A hibás darabot már kivágták, most szakértői vizsgálatnak vetik alá.

A rezgések eredetét vizsgálva a szakértők egyelőre azt vallják, hogy ezek okát minden valószínűség szerint a szabályozó szelepekben kell keresni - közölte Böhm. Elmondta, hogy évekkel ezelőtt hasonló problémák merültek fel a szlovéniai Krskóban épülő atomerőműben is. A hét végén ezért cseh szakértők utaztak Szlovéniába, hogy a helyszínen tájékozódjanak a megoldásról.

A temelíni atomerőműben észlelt problémák mind a másodlagos berendezéseket érintik, nem pedig magát az atomreaktort, így cseh kormány, amely a múlt szerdai ülésén foglalkozott a temelíni atomerőmű biztonságának kérdésével, arra a megállapításra jutott, hogy ezek a problémák nem befolyásolják az erőmű biztonságát.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 17.)