Vágólapra másolva!
A Ceausescu-diktatúra hírhedt titkosrendőrségének irattárát vizsgáló országos bizottság, a CNSAS megállapította, hogy Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem működött együtt a Securitatéval - írta pénteki számában az erdélyi Krónika című lap. Korábban többször is olyan vádak érték Tőkést, hogy együtműködött a diktatúra titkosrendőrségével.
Vágólapra másolva!

Az egykori román titkosrendőrség irattárát átvizsgáló országos bizottság, megállapította, hogy Tőkés László nem volt a securitate ügynöke. A dossziék hivatalból elrendelt átvizsgálását maga Germina Nagat, a vizsgálati osztály igazgatója végezte el. Konklúzióit csütörtökön ismertette a CNSAS tizenegy tagú kollégiumával. A testület tagjai maguk is áttanulmányozták a 15 vaskos dossziét, majd egyhangúlag megszavazták, hogy Tőkés László nem működött együtt a Securitatéval.

- Nagyon kevés kérdésben hozott egyhangú döntést korábban a bizottság, most azonban senki sem fogalmazott meg ellenvéleményt - mondta a Krónikának Csendes László, a bizottság tagja.

A szavazás előtt Horia Roman Patapievici bizottsági tag így fogalmazta meg a tanulságot: "Tőkés László emelt fővel viselte meghurcoltatásait. Az ellenséges világban mindvégig úgy cselekedett, mint aki csak az Istennek engedelmeskedik, ellentétben akkori püspökével, Papp Lászlóval, aki igencsak figyelt a világi hatalmakra is."

- A tizenöt dosszié mindegyike a püspök úr meghurcoltatásáról szól. A szekus tiszt, aki a megfigyelési dossziét megnyitotta, célként fogalmazta meg Tőkés László elszigetelését és diszkreditálását. Ez tény, szerepel a dossziéban - hangsúlyozta Csendes László.

Az értesítést a bukaresti 2. kerületi bíróságra is elküldik. Itt február 23-ára tűzték ki annak a pernek a következő tárgyalását, amelyet a püspök az Associated Press hírügynökség ellen indított rágalmazás miatt. Tőkés azért perelte be az amerikai hírügynökséget és annak egykori bukaresti tudósítóját, Alison Mutlert, mert az 1998 nyarán egy hírben közölte, hogy a püspök maga is beismerte, együttműködött a Securitatéval. A hírt átvevő Time magazin később szimbolikus kártérítést fizetett a püspöknek.

Tőkés László a Krónikának kijelentette: "Úgy érzem, most zárult le a Securitate üldözése. A sok híresztelés után végre pontot tehetünk az 1989-et követő évtized végére." A püspök szerint az elmúlt tizenegy esztendőben tovább élt a kommunista gyakorlat, mely szerint nem a vádló bizonyítja a megfogalmazott vádpontokat, hanem a vádlott kényszerül minduntalan ártatlansága bizonygatására.

A lap beszámolt arról is, hogy a CNSAS tévedett Rákóczi Lajos ügyében, s ez a volt RMDSZ képviselő politikai pályafutását valószínűleg végleg megbélyegezte.

Rákóczi Lajos egykori Bihar megyei parlamenti képviselő neve egy otthonában folytatott házkutatás során került be az egykori titkosszolgálat nyilvántartásába. Habár az iratokból kiderült, Rákóczi mindenféle együttműködést megtagadott a Securitatéval, a tavalyi parlamenti választások alkalmával folytatott vizsgálatokon az átvilágító bizottság mégis azt hozta nyilvánosságra, hogy a volt képviselő együttműködött a titkosszolgálattal.

A testület végül, egy február elsején keltezett értesítésben kért elnézést az RMDSZ-es politikustól, beismerve, hogy tavalyi vizsgálódásakor sajnálatos félreértés történt. Rákóczi nemhogy besúgó nem volt, de a titkosszolgálattal sem állt semmiféle kapcsolatban. Rákóczi szerint a bizottság az átvilágítás megkezdésekor csupán a kartotékokon szereplő neveket sorolta fel, alapos kivizsgálást azonban nem végzett, és azt sem vette figyelembe, ha a vizsgált személy besúgó, együttműködő vagy éppen a Securitate által üldözött személy volt-e.

- Érthetetlen, hogy fellebbezésem ügyében már december 7-én döntöttek, ám hivatalos álláspontjukat csak most hozták nyilvánosságra. Ha a kivizsgálás eredményét időben ismertetik, akkor már a választások második fordulója előtt sikerült volna tisztázni az engem ért vádakat - nyilatkozta a Krónikának Rákóczi Lajos.

(MTI)

Korábban:

(2001.02.09.)