Vége a cseh tévések sztrájkjának<br/>

Vágólapra másolva!
A Cseh közszolgálati televíziónál szombaton véget ért a több mint másfél hónapos sztrájk. A sztrájk tavaly decemberben tört ki, miután a tévé alkalmazottainak többsége nem nyugodott bele abba, hogy politikai szempontok alapján nevezték ki a tévé élére Jirí Hodácsot.
Vágólapra másolva!

A közszolgálati Cseh Televíziónál (CT) szombaton véget ért a több mint másfél hónapos sztrájk. Alighogy a CT alkalmazottainak képviselői és Jirí Balvín pénteken a cseh képviselőház által megválasztott új, ideiglenes igazgató aláírták a munkabeszüntetés befejezéséről szóló megállapodást, a képernyőkről eltűnt a "sztrájk" felirat.

Mint a CTK cseh hírügynökség beszámolt róla, Balvín bejelentette, hogy - a sztrájkolók követelésének megfelelően - Jana Bobosíková hírigazgatón és Vera Valterová ügyvezető igazgatón kívül Jindrich Beznoskát, a CT pénzügyi igazgatóját is leváltotta. Arról nem nyilatkozott, hogy a volt vezetőség e három kulcsembere a jövőben dolgozhat-e a cseh közszolgálati tévében. Csak annyit közölt, hogy "ügyükben a cseh munkatörvénykönyvnek megfelelően kell eljárni". Mindazonáltal utalt arra, hogy Beznoska valószínűleg távozik a CT-től, míg Bobosíková és Valterová jövendő beosztásáról még viták folynak. Elképzelhetőnek mondta, hogy Valterová visszatér a televízió jogi osztályára, ahol korábban dolgozott.

Az új, ideiglenes igazgató bejelentette továbbá, hogy egy nagy bank hétfőn utasítást kap a bérek átutalására, így a CT alkalmazottai megkaphatják az előző vezetőség által visszatartott bérüket.

A sztrájk tavaly decemberben tört ki, miután a CT alkalmazottainak többsége nem volt hajlandó belenyugodni abba, hogy a közszolgálati televízió élére - nyilvánvalóan nem szakmai, hanem politikai szempontok alapján - Jirí Hodácsot nevezték ki. Munkabeszüntetési akciójuk nyomán gyakorlatilag országos méretű botrány tört ki, tömegtüntetések voltak, így a hatalom jobbnak látta, ha átértékeli korábbi merev álláspontját.

(MTI)

Korábban:

(2001. február 6.)