A Kurszk balesetét saját torpedója okozta - áll a tengeralattjáró egyik tisztjének feljegyzésében<br

Vágólapra másolva!
A Kurszk orosz atom-tengeralattjáró egyik tisztjének feljegyzései alapján a hajó saját torpedója hibásodott meg és ez okozta a katasztrófát. Rasid Arjapov hadnagy írását ruhájában találták meg. A tiszt holttestét több társával tavaly emelték ki a Kurszkból. Hivatalos források nem szólnak a levél meglétéről. A feljegyzés szerint egy kipróbálás alatt lévő új típusú torpedó robbant fel.
Vágólapra másolva!


A hozzátartozók a Barents-tengeren emlékeztek
meg az áldozatokról

A Libération című lap szerdai számában moszkvai források alapján arról számolt be, hogy a szerencsétlenül járt hadihajóról kiemelt 23 tengerész egyike Rasid Arjapov hadnagy a tragédia utáni órákban leírta az eset körülményeit. Ebben határozottan állította, hogy a balesetet a torpedókamrában tárolt, kipróbálásra szánt lövegek egyikének váratlan felrobbanása idézte elő. A hadnagy beszámolója szerint a robbanás után a hajó megfordult saját tengelye körül, ettől a legénység számos tagja tehetetlen bábként vágódott át több rekeszen és súlyos sérüléseket szenveett. A hajó számos helyiségében keletkezett tűz.

Arjapov, aki a nukleáris reaktort magában foglaló hatodik rekeszben tartózkodott a tragédia első pillanataiban, egy kitépett regénylapra írta fel az utolsó órák eseményeit. Orosz katonai források szerint ezt a papírdarabot nejlonba csomagolva, a ruházatában elrejtve találták meg, amikor tavaly ősszel két tucat áldozatot kiemeltek a tengeralattjáró gyomrából. A levél létéről hivatalosan még semmit nem közöltek, az elhunyt özvegye sem kapta kézhez férje utolsó írását.

Arjapov egyértelműen az egyik torpedó felrobbanásának tulajdonítja a katasztrófát s ez - állapítja meg a francia lap - szöges ellentétben áll az eddigi magyarázattal. Az orosz hivatalos források a Kurszk pusztulását egy idegen tengeralattjáróval vagy torpedóval való találkozással magyarázzák.

A Le Monde, úgy tudja, hogy a megtalált szöveg szerint egy új típusú, éppen kipróbálás alatt lévő torpedó robbant fel a Kurszk kamrájában.

A Párizsban megjelenő angol nyelvű International Herald Tribune Igor Kudrint, a volt orosz haditengerészeket tömörítő szervezet vezetőjét idézi. Kudrin azt állítja: maga a Kurszk tervezője mondta el neki, hogy a detonációt egy torpedó meghibásodása váltotta ki.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)