Az éppen a táblánál felelő osztálytársára lőtt pénteken egy horvát középiskolás. A puskájával az egész osztályt sakkban tartó diák csak hosszas rábeszélésre adta át fegyverét, amellyel társát súlyosan megsebesítette.

A horvát rendőrség tájékoztatása szerint pénteken délben a Zágrábtól mintegy 50 kilométerre dél-keletre található Sisak kereskedelmi középiskolájában egy első osztályos diák puskával ment be az osztálytermébe, ahol rálőtt a táblánál felelő diákra. A lövés a karján találta el a 14 éves tanulót. A tettes ezután még 20 percig sakkban tartotta az egész osztályt és az óraadó tanárt, majd az iskolaigazgató rábeszélésének engedve végül átadta fegyverét.

A súlyosan sebesült diákot kórházban ápolják, a tettest a rendőrség hallgatja ki. Egyelőre nem tudni, hogy a támadó miért követte el tettét.

A horvát belügyminisztérium éppen pénteken szólította fel ismét az ország lakosságát arra, hogy szolgáltassa be az engedély nélkül tartott fegyvereket. Február végén lép életbe a módosított fegyvertartási törvény, amelynek alapján az eddigieknél sokkal szigorúbban fogják büntetni az engedély nélküli fegyvertartást.

(MTI)