Egy belga ápoló gyógyíthatatlan betegeket segített halálba <br/>

Vágólapra másolva!
A belgiumi Tournai kórházában egy férfi ápoló halálos hatású injekciót adott be legalább két súlyos betegnek - méghozzá úgy, hogy az illetők vagy hozzátartozóik egyáltalán nem kérték erre.Az ápoló valószínűleg depresszióban szenved. A féfi azt állítja, hogy a betegek fájdalmát akarta enyhíteni.
Vágólapra másolva!

A jelek szerint depresszióban szenvedő 30 éves ápoló elismerte tettét. A megindult nyomozás először is arra igyekszik fényt deríteni, vajon csak két ápoltja életének vetett-e véget, vagy több elhalálozás is terheli a számláját.

Sebastien Fontaine a Dorcas klinika intenzív osztályán dolgozott és elismerte, hogy az ügyeletes orvos utasításaival szemben az egyik betegnek káliumkloridot, a másiknak pedig a nyugtató helyett fiziológiás oldatot adott be. Vallomásában azt mondta a nyomozóknak, hogy meg akarta rövidíteni betegei szenvedését. A két páciens gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, ám sem ők maguk, akik többnyire eszméletlenek voltak, sem hozzátartozóik nem kérték a halálba segítést.

A kórház igazgatósága súlyos szakmai vétség miatt az ápoló elbocsátását kezdeményezte február közepén. A nyomozók első lépésként három pszichiátert bíztak meg az ápoló elmeállapotának tanulmányozásával, másrészt felhívta a térség lakosságát, hogy akinek a hozzátartozója az utóbbi időben ebben a kórházban hunyt el, jelentkezzék az esetleges további halálba segítések felderítése végett. Az ápoló ugyanis azzal tagadta meg a bővebb felvilágosításokat, hogy emlékezetzavarban szenved.

(MTI)