Meglincseltek egy bírót Guatemalában <br/>

Vágólapra másolva!
Meggyilkolt egy bírót és túszokat ejtett a feldühödött tömeg Guatemala egyik városában. A bíró egy nemi erőszakkal vádolt személyt felmentése után keveredett szóváltásba a bíróság előtt várakozó tömeggel. Guatemalában idén három ember esett áldozatául a népítéleteknek.
Vágólapra másolva!

Több mint 1000 ember meglincselt egy bírót, miután az felmentett egy nemi erőszakkal vádolt személyt. A helyi lakosok macsetékkel és botokkal táadtak Hugo Martinez bíróra, majd felgyújtották a bíróságot. A feldühödött tömeg a Gutamela várostól 370 kilométerre fekvő Senahu városának négy rendőrét is túszul ejtette.

A földművesek a bíróság előtt gyülekeztek, és miután néhányan heves szóváltásba keveredtek a bíróval, az előrántotta fegyverét és megsebesített két embert. A feldühödött tömeg ezután támadt a bíróra.

A guatemalai speciális rendőrség szóvivője elmondta, hogy a helyszínre küldött kommandó a túszok kiszabadítására nem tudott bejutni a városba, a szomszédok ellenállása miatt.

A népítélet ilyetén megnyilvánulása felettébb népszerű az évtizedes polgárháborúk, és emberi jogok sárban tiprásától sérült lakosság körében. Idén legalább három ember halála írható a tömeglincselések számlájára Guatemalában - írja a BBC.

Ajánló:

(angolul)