Csecsenek térítették el az orosz repülőgépet <br/>

Vágólapra másolva!
Két csecsen eltérített egy orosz Tu-154-es repülőgépet, miután az csütörtök délután felszállt Isztambulból. A géprablók a fedélezeten lévő 160 utassal és a 12 főnyi személyzettel együtt, a szaud-arábiai Medinába irányították a gépet. A szaudi hatóságok megkezdték a tárgyalásokat a terroristákkal.
Vágólapra másolva!

Két, késekkel felfegyverzett csecsen terrorista, röviddel az isztambuli repülőtérről való felszállás után, eltérített egy orosz utasszállító repülőgépet.

A túszejtő akcióban megsebesült a repülőgép személyzetének legalább egy tagja. A hírek szerint a sérült pilóta állapota kritikus.

Az eltérített Tu-154-es fedélzetén több mint 160 utassal,- akik közül 55-en török nemzetiségű orosz állampolgárok - leszállt a szaúd-arábiai Medina repülőterén.

A szaudi hatóságok megkezdték a tárgyalásokat a géprablókkal. A csecsenek már átadtak egy listát, melyen azt is követelik, hogy Oroszország fejezze be katonai akcióit Csecsenföldön.

1998 óta ez az ötödik repülő, amely Törökországból való felszállás után került légikalózok birtokába - jegyezte meg az AP hírügynökség.

Az orosz hatóságok többször is azzal vádolták a törököket, hogy segítik a csecsen felkelőket.

Törökországban mintegy 20 ezer csecsen él.

(MTI)