Az albán lázadók a harcok kiterjesztésével fenyegetőznek <br/>

Vágólapra másolva!
Az albán lázadók nem vesznek tudomást a macedón hadsereg ultimátumáról, amely értelmében szerda éjfélig meg kell adniuk magukat, vagy el kell hagyniuk Macedónia területét, különben a hadsereg minden eszközt bevet ellenük a megsemmisítés céljából.
Vágólapra másolva!

Az északnyugat-macedóniai Tetovo környékén harcoló albán gerillák Szkopje fedőnevű parancsnoka kedden éjjel a Reutersnak telefonon adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy figyelmen kívül hagyják az ultimátumot, és átterjesztik a harcokat Tetovo utcáira, ha a szkopjei kormány nem teljesíti a tárgyalások megkezdésére vonatkozó követelésüket.

Hangsúlyozta, hogy csapatainak harci szelleme kitűnő, bőséges lőszerkészlettel rendelkeznek, és az eddig elszenvedett veszteségeik csekélyek. A lázadók arról akarnak tárgyalni, hogy a kormány biztosítson a többséggel azonos jogokat a Macedóniában élő, becslések szerint hatszázezer fős albán kisebbségnek.

A nemzetközi közösség nem támogatja, hanem élesen elítéli a lázadó albánok erőszakos cselekedeteit. Legutóbb a hathatalmi nemzetközi összekötő csoport nevében figyelmeztette Lamberto Dini olasz külügyminiszter a lázadókat, hogy "zéró toleranciát" fognak mutatni bármiféle szándékos, etnikai alapú erőszak iránt.

Eközben Richard Boucher, az amerikai külügyminisztérium szóvivője jelezte: Washington és NATO-szövetségesei fontolóra veszik, hogy nagyobb katonai támogatást nyújtsanak a macedón kormánynak az albán szélsőségesek lázadásának leverése érdekében. Boucher hangsúlyozta, hogy nem csapatok kivezénylésével, hanem felszerelések szállításával, szakvéleménnyel és információk átadásával segítenék Szkopjét.

Craig Quigley ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium egyik szóvivője kedden bejelentette, hogy a koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) parancsnoka 300 norvég és brit kéksisakost vezényelt át Koszovó amerikai ellenőrzés alatt álló övezetébe, megerősítendő a macedón határ mentén folyó járőrözést. Az erősítésnek az a célja, hogy megakadályozzák a fegyver- és embercsempészetet a macedón-koszovói határon.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 20.)