Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az albán gerillákat<br/>

Vágólapra másolva!
Borisz Trajkovszki macedón államfő szerda éjjel utasítást adott a hadseregnek, hogy állítsa vissza a rendet a határok mentén. Ezzel tárgytalanná vált a lázadó albánok egyoldalú tűzszüneti ajánlata, amit nem sokkal éjfél előtt jelentettek be. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán élesen elítélte a Macedóniában harcoló albán gerillákat, és követelte, hogy a lázadók azonnal szüntessék be a támadásokat, tegyék le fegyvereiket és térjenek vissza otthonukba.
Vágólapra másolva!

Fotó: Reuters

Borisz Trajkovszki
macedón elnök

A második megállapítás szerint fel kell számolni a terrorizmust, és Szkopje elítéli a fegyverek politikai célokból történő használatát. Az utolsó pont pedig kimondja, hogy minden vitás kérdést politikai párbeszéd útján és kizárólag a demokratikus intézményrendszeren keresztül kell megoldani. Az államfő a lista felolvasása után nem volt hajlandó egyetlen kérdésre sem válaszolni újságíróknak.

Arben Xhaferi, a szkopjei kormánykoalícióhoz tartozó Albánok Demokratikus Pártjának (DPA) elnöke támogatta a tanácskozáson elfogadott téziseket, míg az ellenzéki radikális Demokratikus Felvirágzás Pártja (PDR) tartózkodott.

Az AFP a macedón hadsereg vezérkarához közelálló forrástól már az államfői bejelentés előtt úgy értesült, hogy a szkopjei kormány nem vesz tudomást a lázadó albánok egyoldalú tűzszüneti ajánlatáról, és fenntartja ultimátumát, miszerint az albán gerilláknak szerda éjfélig le kell tenniük a fegyvert, vagy ki kell vonulniuk Macedóniából.

Helyszíni jelentések szerint szerda éjfél körül csend uralkodott az északnyugat-macedóniai Tetovóban. A köztársaság második legnagyobb városában vasárnap óta kijárási tilalom van érvényben este 19 óra és reggel hat óra között. A kihalt utcákon a macedón hadsereg harckocsijai és könnyűpáncélos harci járművei rendszeresen járőröznek.

Az albán UCK-gerillák tárgyalni akarnak

Egyoldalú tűzszünetet ajánlottak fel a macedóniai albán gerillák a szkopjei kormány által szabott ultimátum határidejének lejárta előtt pár órával. Az albán UCK-felkelők, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg macedóniai katonái előzőleg elutasították a szkopjei kormánynak a fegyverletételre vonatkozó végső felszólítását.

A macedón kormány ultimátuma a mai, szerdai napon 24 órakor járt volna le. - Úgy véljük, hogy jobb tárgyalni, mint harcot kezdeni a két nép között, mert a vérontás után már nem lesz helye a tárgyalásoknak - mondta a koszovói televízióban Ali Ahmeti, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű macedóniai albán fegyveres csoport szóvivője. A tárgyalások lehetősége érdekében az UCK a maga részéről meghatározatlan időre tűzszünetet hirdet meg - tette hozzá.

A bolgár miniszterelnök szerint Macedónia maga is meg tud birkózni az albán lázadással, ha elvágják a lázadás utánpótlását Koszovóból. Ivan Kosztov telefonon beszélt erről macedón kollégájával és a kormánykoalícióban részt vevő albán párt, az Albánok Demokratikus Pártja vezetőjével. Kosztov ez utóbbinak gratulált, amiért a párt a válság ellenére a kormányban maradt.

Jugoszláv katonák estek albán fogságba

A Koszovó menti biztonsági övezet szerbiai peremén fekvő Veliki Trnovac falu közelében, Bujanovactól nyugatra szerdán két jugoszláv katona a térségben tevékenykedő szakadár albán fegyveresek fogságába esett. Az albán gerillák már magát a szerb kormányfő-helyettest, Nebojsa Csovicsot is megpróbálták elrabolni.

A katonák terepjárójukkal, egy másik jármű kíséretében a falu felé tartottak. A terepjáró lefordult egy mellékútra, majd - az RTS szerb állami tévé szerint tévedésből - tovább haladt a térségben lévő szakadár fegyveresek, a magát Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadseregének nevező szervezet tagjainak állásai felé.

Milan Kerkovics, a Bujanovacon működő jugoszláv tájékoztatási központ szóvivője szerda este a katonák "elrablásáról" beszélt. A Beta független hírügynökség egy neve elhallgatását kérő magas rangú jugoszláv katonatiszttől úgy értesült, hogy az albán gerillák a két katonát már továbbszállították a Koszovó és Közép-Szerbia közigazgatási határától 1,5 kilométerre fekvő Mali Trnovacba.

A szakadár albán fegyveresek, jugoszláv közlések szerint, nemrégiben magát Nebojsa Csovics szerb kormányfő-helyettest is megpróbálták kelepcébe csalni és elrabolni, még mielőtt március közepén tűzszünetet kötöttek a jugoszláv biztonsági erőkkel.

Az ENSZ elítélte az albán gerillákat

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán élesen elítélte a Macedóniában harcoló albán gerillákat, és követelte, hogy a lázadók azonnal szüntessék be a támadásokat, tegyék le fegyvereiket és térjenek vissza otthonukba. A Biztonsági Tanács az egyhangúlag elfogadott, 1345-ös számú határozatában felszólította a koszovói nemzetközi békefenntartó erőt (KFOR), hogy tegyen nagyobb erőfeszítéseket a határokon átnyúló fegyvercsempészet megakadályozására és az illegális fegyverek begyűjtésére Koszovóban. A testület - mintegy figyelmeztetésként a lázadóknak, miszerint a nemzetek közössége nem támogat semmiféle követelést egy új független állam felállítására - megerősítette, hogy elkötelezett Macedónia és Jugoszlávia szuverenitásának és területi integritásának, valamint a határok sérthetetlenségét kimondó elvnek a tiszteletben tartása mellett.

(MTI)

Ajánló:

az [origo] dossziéja

Korábban:

(2001. március 21.)