A vasárnap Németország két tartományában rendezett parlamenti választások első részeredményei alapján bizonyosnak tűnik a rajna-pfalzi szociál-liberális koalíció folytatása, míg Baden-Württembergben a konzervatív CDU akár abszolút többséget is szerezhet.

A ZDF televízióban este hét órakor közzétett részeredmény azt mutatta, hogy Baden-Württemberg tartományban a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a leadott szavazatok 45,3 százalékát szerezte meg. Ezzel 66 mandátumot mondhatna magáénak a 133 tagú stuttgarti tartományi gyűlésben, azaz egy mandátum választaná el az abszolút többségtől, a koalíciós partner nélküli kormányzástól.

Ebben a tartományban a nagy vetélytárs szociáldemokraták (SPD) 1972 óta legjobb eredményüket érték el: a 33% nyolc százalékkal haladja meg a legutóbbi választáson elért szavazati arányukat. Potenciális partnereik, a Zöldek azonban jelentősen visszaestek (12,1 helyett várhatóan csak 8,0%-ot szereznek), és nem tudott a remélt 10% fölé jutni a liberális FDP sem (7,9%).

A baden-württembergi választás másik érdekessége, hogy nagy valószínűséggel kiesett a stuttgarti Landtagból az 1992 óta képviselettel bíró szélsőjobboldali Republikánusok pártja: a 19 órás részeredményük (4,3%) jócskán elmarad az öt százalékos küszöbtől. Megfigyelők ezt arra vezetik vissza, hogy hagyományos szavazóik egy része feltehetően ezúttal inkább a CDU-t választotta.

Rajna-Pfalz tartományban a nagyobbik kormánypárt, az SPD tudta egyedül javítani öt évvel ezelőtti eredményét: a 19 órás részeredmény szerint 44,5%-ot ért el, amely - ha a Zöldek elbuknak az 5 százalékos küszöbön - akár az abszolút többséghez is elegendő lehet Kurt Beck miniszterelnöknek.

A CDU történetének legrosszabb tartományi szereplését mondhatja magáénak (35,9%). Némileg visszaestek a liberálisok (7,8%), míg a Zöldek térvesztése a részeredmény (5,0%) alapján már-már a mainzi tartományi gyűlésbe való bejutásukat fenyegeti.

Az egyéb pártok összesen 6,8%-ot értek el, ezen belül 3-3 százalékos szavazati arányt mondhat magáénak a Republikánusok pártja és a Szabad Választók Csoportja.

A két tartományi választás végleges eredménye hétfőn reggel várható.

(MTI)

Ajánló: