Ellentétes nyilatkozatok Macedónia helyzetről<br/>

Vágólapra másolva!
A macedón védelmi minisztérium szóvivője szerint a hadsereg minapi rohama gyakorlatilag szétverte az albán Nemzeti Felszabadítási Hadsereget, s az UCK mint szervezett erő megszűnt létezni. Az UCK szóvivője szerint harcosai csak pihennek, de minden pillanatban folytathatják a harcot.
Vágólapra másolva!

Georgi Trendafilov szóvivő kijelentette keddi sajtóértekezletén, amelyet az albán fegyveresektől vasárnap visszahódított középkori Kale erődben tartott, hogy a visszafoglalt albán többségű falvakba, például Lavcsébe, Selcsébe és Sipkovicába nem vonult be a hadsereg, csak a rendőrség.

Az AFP név nélkül idézte a macedóniai albán fegyveresek egyik parancsnokát, aki élesen ellentmondott a védelmi minisztérium szóvivőjének, cáfolva az UCK szétveréséről szóló diadalmas bejelentést. Telefonon adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az UCK még mindig tartja legfontosabb állásait, és készen áll a macedón hadsereg újabb támadásainak visszaverésére.

A koszovói nemzetközi békefenntartó erők (KFOR) kötelékében szolgáló német katonák őrizetbe vettek hétfőn harminc koszovói albánt a macedón határon húzódó hegyekben - közölte kedden a német KFOR-alakulatok szóvivője, Arne Pollei százados. Hozzátette: a német KFOR-katonák bizonyosra veszik, hogy szélsőségesekről van szó, akik át akartak jutni Macedóniába, hogy segítsenek a macedón kormányerőktől szorongatott albán fegyvereseknek.

A koszovói albánok cselekvő együttérzésének további jele, hogy tízezreik ítélték el kedden pristinai tüntetésükön a macedóniai kormányt, éltették a macedóniai albán fegyvereseket, az általuk létrehozott Nemzeti Felszabadítási Hadsereget. A tüntetők a Szerbiától átmenetileg elszakított tartomány minden részéből érkeztek a tartományi székhelyre, hogy támogatásukról biztosítsák a macedóniai albánokat, kiálljanak azok követelései mellett. Nem szűnik az albán fegyveresek tevékenysége Szerbia déli részén, a Presevo-völgyben sem.

A jugoszláv Tanjug hírügynökség albán forrásokra hivatkozva jelentette kedden, hogy fegyveres támadás érte hétfőn a Cserevejka falu melletti szerb rendőri ellenőrző posztot. A jelentés szerint két támadó, köztük a térségben harcoló albánok egyik parancsnoka életét vesztette.

(MTI)

Ajánló: