Újabb robbantás történt Jeruzsálemben <br/>

Vágólapra másolva!
Hat órán belül a második robbantásos merényletet követték el kedden Jeruzsálemben: délután pokolgép robbant a város északi részén. Az első hírek szerint egy ember meghalt, heten megsérültek.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tájékoztatása szerint egy férfi nagy, gyanús - mint utóbb kiderült, valóban robbanószert tartalmazó - csomaggal próbált felszállni egy helyi járatú autóbuszra, de letuszkolták onnan, és a robbanás közvetlenül a busz mellett történt, megölve a merénylőt, és megsebesítve a járdán várakozók közül hetet.

Az izraeli televízió is azt jelentette, hogy maga a merénylő halt meg, de e változat szerint a pokolgép tulajdonosa a buszon utazott, és a robbanás akkor történt, amikor az illető a csomagot hátrahagyva le akart szállni. Kórházi források szerint két sérült állapota súlyos. A rendőrség lezárta a környéket - írja a BBC.

A délelőtti robbantást a szélsőséges Iszlám Dzsihád szervezet vállalta magára. Abban a robbanásban hárman sérültek meg.

(MTI)