A feldolgozott nukleáris hulladékot a németországi Gorleben atomtározója felé szállító "atomvonatot" kedden este tüntetők ezrei akadályozták úti célja elérésében. Néhány tüntető a sínekhez láncoolta magát, két harcos környezetvédőt társaik betonnal öntöttek körül a síneken. Több kisebb összecsapás volt a rendőrök és a tüntetők között, mindkét részről néhány könnyebb sebesülttel.

A német nukleáris hulladékot az északnyugat-franciaországi La Hague atomhulladék-feldolgozó gyár telepéről indították útnak hétfőn reggel. A szerelvénynek az észak-németországi Dannenbergig kellene elvinni a hat óriási tartályt, s onnan a tervek szerint teherautókon jut a szállítmány a vasútállomástól mintegy 20 kilométerre lévő gorlebeni tározóba.


A győzelem jelét mutató tüntető az atomvonaton
A vonat kedden a kora esti órákban két órát vesztegelt Lüneburgnál, ahol 2000 tüntető gyult össze a síneken. A német rendőrség kedden röviddel éjfél előtt adott tájékoztatása szerint a szerelvényt még több mint 20 kilométer választotta el Dannenbergtől. A vonat csak igen lassan halad előre, gyakran kényszerül megállásra, mert az atomszállítmány ellen tiltakozó tüntetők közül sokan a sínekre láncolták magukat, két harcos környezetvédőt pedig társaik betonnal öntöttek körül a síneken. Egy a közelmúltban felújított vasúti hídon drótköteleket feszítettek ki a vonat útjába, s a rendőröknek órákba tellett, hogy elvágják a köteleket, s eltávolítsák a hídról a tüntetőket - írta az AFP.

Közel ötezer környezetvédő próbálja megakadályozni az atomhulladék szállítását. Több kisebb összecsapás volt a rendőrök és a tüntetők között, mindkét részről néhány könnyebb sebesülttel. A tüntetők kőzáport zúdítottak, jelzőrakétákat lőttek a rendőrökre, s egy rendőrautót felgyújtottak, és több rendőrségi autóbuszt összetörtek. A rendőrök vízágyúval igyekeznek szabaddá tenni a vonat útját - írta az AFP. Alsó-Szászországban 15 ezer rendőrt mozgósítottak az atomvonat, illetve a konténereket szállító teherautók útjának biztosítására.

(MTI)