Eredménytelenül ért véget az Izrael-palsztin tanácskozás <br/>

Vágólapra másolva!
Szerdán éjjel hosszabb szünet után először tartottak találkozót a vezető izraeli és palesztin biztonsági illetékesek, hogy megvitassák az erőszak megfékezésének lehetőségeit. Palesztin forrás szerint a tárgyalás mindkét fél számára nehéz volt, és semmiféle érdemi megállapodás nem született.
Vágólapra másolva!

Simon Peresz izraeli külügyminiszter szerdán este reményét fejezte ki, hogy az Izrael és a palesztin vezetés között a biztonság témakörében aznap újraindított együttműködés segít véget vetni a két fél közti terrornak és erőszaknak, és lehetővé teszi, hogy a viszonyt újra tárgyalásos útra tereljék.

Szerdán éjjel hosszabb szünet után először tartottak találkozót a vezető izraeli és palesztin biztonsági illetékesek, hogy megvitassák az erőszak megfékezésének lehetőségeit. Az izraeli területen, titkos helyen tartott tárgyaláson a két fél biztonsági szolgálatainak vezetői - köztük Avi Dichter Sin Bét-főnök - és amerikai megfigyelők vettek részt.

Palesztin forrás szerint a tárgyalás mindkét fél számára nehéz volt, és semmiféle érdemi megállapodás nem született. A palesztinok egyebek mellett azt követelték, hogy Izrael számolja fel a blokádokat, vonja vissza tankjait, és hagyjon fel a palesztin aktivisták lövetésével.

Peresz Athénban tartott beszédében mindenféle erőszakos tevékenység leállítását kérte a palesztinoktól, és megismételte, hogy lövöldözés közben Izrael nem kíván a békéről tárgyalni. Leszögezte, a zsidó állam nem ellenségként tekint a palesztinokra, hanem szomszédokként és jövendő partnerekként.

Nabíl Saat palesztin tervezési miniszter Peresz előtt felszólalva úgy vélekedett, hogy a közel-keleti békefolyamat még visszaterelhető a helyes ösvényre, ha a két fél betartja a korábban született egyezségeket. Hozzátette, az életképes békén kívül egyik fél számára sincs más tartós megoldás.

Az Egyesült Államok külügyi szóvivője útján üdvözölte a biztonsági megbeszéléseket és az amerikai részvételt, de jelezte azt is, hogy képviselői csak segítőként voltak jelen, nem résztvevőként. A legfontosabbnak azonban az amerikai diplomácia azt tartja, hogy a két fél egyáltalán tárgyalásokba bocsátkozott egymással a biztonság kérdéseiről - derült ki Richard Boucher nyilatkozatából.

A találkozó idején is zajlottak összecsapások a két fél között. A Gáza-övezet és Izrael közti erezi átjáró magasságában izraeli katonák - állításuk szerint tévedésből - rálőttek a biztonsági találkozóra tartó palesztin járműre, majd ugyanitt palesztin rendőrök és izraeli katonák lőttek egymásra. Sérülést nem jeleztek. A Jordán folyótól nyugatra fekvő Nábluszban a Reuters szerint nyolc palesztin sebesült meg egy tűzpárbajban szerdán este.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 3.)