Közzétették a legpiszkosabb brit kórházak nevét<br/>

Vágólapra másolva!
A brit egészségügyi tárca közzétette azt a listát, amelyen a legpiszkosabb brit kórházakat írták össze. A kórházak tisztaságát páciensekből, nővérekből és vezetőkből álló vegyes bizottságok ellenőrizték. Nagy-Britannia 689 kórházából 42 nem felelt meg az új egészségügyi normáknak, a tíz legpiszkosabb nevét tették közzé. A szigetországban 60 millió fontos kampányt indított az egészségügyi tárca a kórházak tisztaságának megnövelésére.
Vágólapra másolva!

Alan Milburn brit egészségügyi miniszter közzétette azoknak a szigetországi kórházaknak a nevét, amelyek nem feleltek meg a brit higiéniai szabványoknak, amelyeket a brit Egészségügyi Minisztérium fektetett le a kórházak tisztaságának növelését célzó 60 millió fontos kampány részeként - jelentette a BBC kedden.

A normáknak összesen 42 kórház nem felelt meg a 689 közül. A lepiszkosabb tíz kórház nevét közzétették a sajtóban is. Ezekben olyan rosszak voltak a körülmények, hogy különleges intézkedéseket kellett foganatosítani. Ezek a kórházak őszig kaptak haladékot, hogy teljesítsék a tisztasági normákat, amire 250 ezer és 750 ezer font közötti támogatást kapnak. Ezenkívül szakértői egységeket is kivezényelnek az érintett egészségügyi intézményekbe, hogy felügyeljék a tisztogatást.

Az ellenőrzést végrehajtó bizottságokban páciensek, nővérek és vezetők is képviseltették magukat. Az ellenőrzést 14 kategóriában végezték el, megvizsgálták többek között az osztályok berendezését, az ágyneműt, a dekorációt és a szagokat is.

A tavalyi hasonló vizsgálatok a kórházak kétharmadát találták nem megfelelőnek a lefektetett normák tekintetében. Angliában évente 5000 beteg leli halálát kórházi fertőzések miatt, ami 1 milliárd font költséget jelent az egészségbiztosításnak - írja a BBC.

Ajánló:

(angolul)