A környezetvédők hiányosnak tartják a temelíni vizsgálatot <br/>

Vágólapra másolva!
Prágában bemutatták a temelíni atomerőműről készült, osztrák részről követelt környezeti terhelhetőségi vizsgálatot, ám ezt az osztrák és cseh környezetvédők, valamint a különösen érintett Felső-Ausztria tartományi elöljárója lesújtó véleménnyel fogadta.
Vágólapra másolva!

A bírálat főleg arra vonatkozott, hogy egyfelől meg sem vizsgálták a már eddig is gyakran meghibásodó erőmű megépítésének szükségességét, azaz hogy érdemes-e üzembe helyezni gazdasági és energiapolitikai szempontból. Másfelől nem szól a jelentés a lehető legnagyobb baleset lehetőségéről, annak hatásairól, noha a radioaktív szennyeződés kijutásának lehetősége még e jelentés szerint is több mint egy nagyságrenddel nagyobb a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) által az új berendezésekre megadottnál.

Josef Pühringer, Felső-Ausztria tartományi elöljárója szerdán közleményben követelte, hogy az osztrák kormány szakértői szigorúan vizsgálják meg a kiadott cseh jelentést. Hozzátette azonban, hogy tartománya csakis a vizsgálat teljes dokumentációját fogadja el, s reméli, hogy mind az osztrák kormány, mind az Európai Unió hasonló álláspontra helyezkedik. Ő maga addig is mindent elkövet, hogy az erőmű elleni tiltakozás tartományában közös irányvonalat folytasson.

Pühringer nyilvánosságra hozta Jürgen Trittin német környezetvédelmi miniszter neki írott levelét, amelyben Trittin az által elvégeztetett vizsgálatok alapján arra a megállapításra jut, hogy Németországban nem engedélyeznék az erőmű üzembe helyezését.

A Global 2000 elnevezésű környezetvédő szervezet és a Greenpeace egyértelműen elégtelennek minősítette a kiadott dokumentációt, a cseh környezetvédők a közvéleménnyel folytatott játéknak nevezték azt. A Global 2000 azt követelte Wolfgang Schüssel kancellártól, hogy ne fogadja el "ezt a rossz viccet a környezeti terhelhetőségi vizsgálat dokumentációjának", hanem haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a cseh féllel a legmagasabb szinten.

Wolfgang Schüssel kancellár Milos Zeman cseh kormányfővel Günter Verheugen EU-biztos jelenlétében decemberben, a Bécs közelében lévő Melkben állapodott meg a temelíni atomerőművel kapcsolatos további eljárásról. E megállapodás része volt a környezeti terhelhetőségi vizsgálat, valamint az, hogy Ausztria gondoskodik az erőmű ellenfelei által rendszeresen létesített határblokádok megszüntetéséről.

A környezetvédő mozgalmak néhány hete jelezték, hogy húsvét után nem tartják magukat tovább a melki megállapodáshoz, azaz felújítják a blokádokat.

(MTI)