Három hét alatt ötezer személyt állítottak elő a moszkvai rendőrök<br/>

Vágólapra másolva!
Ötezer bűncselekménnyel gyanúsítható személyt állítottak elő a moszkvai rendőrök március 19. és április 7. között. Előkerült 806 ellopott autó, lefoglaltak 178 tűzfegyvert és 160 kézigránátot. Több száz körözött személyt is letartóztattak. Az "Antiterrorista forgószél" fedőnevű akciósorozatban közel húszezer rendőr, katona, rendőriskolás és polgárőr vett részt.
Vágólapra másolva!

Ismét nagy mennyiségű fegyvert és kábítószert foglalt le a moszkvai rendőrség az "Antiterrorista forgószél" fedőnevű akciósorozat legutóbbi ellenőrzései során.

Az orosz főváros belügyi igazgatósága szerdán beszámolt arról, hogy a húsz napon át - március 19-től április 7-ig - folytatott razziákban 178 tűzfegyvert, 160 kézigránátot és több mint 14 kilogramm kábítószert koboztak el.

A közel tízmilliós világváros rendőrei ez idő alatt mintegy ötezer, bűncselekménnyel gyanúsítható személyt állítottak elő, köztük 353 szervezett csoportokhoz tartozó bűnözőt. Fennakadt a hálón 789 már korábban körözött bűnelkövető.

A hetedik ízben lefolytatott, de a korábbiaknál is szigorúbb akcióban ellenőrizték mindazokat a testületeket és vállalkozásokat, amelyeknek tagjai fegyvert viselnek vagy fegyvert, lőszert, robbanóanyagot őriznek. Ennek nyomán 621 ilyen vállalkozás tevékenységét függesztették fel, illetve érvénytelenítették 1730 őrző-védő és biztonsági szolgálat működési engedélyét.

A közúti ellenőrzések során 806 ellopott autó került elő, és mintegy 2700 gazdátlan autót találtak. Az akcióban a moszkvai belügyi igazgatóság 16 ezer munkatársán kívül ezer katona, a belügyi tanintézetek több mint ezer hallgatója és kilencszáz polgárőr vett részt.

(MTI)