Eretneknek nevezték a pápát az Athosz-hegyi szerzetesek<br/>

Vágólapra másolva!
II. János Pál május elejére tervezett görögországi látogatása elleni tiltakozásra szólították fel az Athosz-hegyi szerzetesek az ortodox hívőket. A görög szerzetesek szerint a pápa látogatása semmit sem kínálna az ortodoxiának. I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka viszont kérte a görög hívőket, hogy tartózkodjanak a pápa látogatása elleni tiltakozástól.
Vágólapra másolva!

I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus

A pápa nem ütközhet nehézségekbe
- mondja a pátriárka

Az ortodox hívők önbizalma nem lehet olyan kicsi, hogy önmagában már a pápa jelenléte is gyengítse - vélekedett a világortodoxia feje a Mega görög magántelevízióban közvetített nyilatkozatában. "A pápa nem ütközhet nehézségekbe egy olyan ország meglátogatásakor, amelyben a katolikusok kisebbséget alkotnak" - mondta I. Bartolomaiosz.

A konstantinápolyi pátriárka kijelentései azután hangzottak el, hogy az Athosz-hegyi kolostor-köztársaság szerzetesei tiltakoztak II. János Pál látogatása ellen. Felszólítottak minden ortodox hívőt, hogy nagypénteken és húsvétkor "imával és bűnbánattal hadakozzanak a pápalátogatás ellen". Ezzel egy időben arra ösztönözték a szent szinódust, a görögországi ortodox egyház vezetését, hogy vonja vissza a látogatásba való beleegyezését. II. János Pál szentföldi zarándoklata keretében az előzetes tervek szerint május 4-én és 5-én keresi fel Athént Pál apostol nyomában járva.

Az egyik kolostor a húsz közül
az Athosz-hegyen

A pápát "eretneknek" nevezve az athoszi szerzetesek arra intették a görögkeletieket: nem szabad elfeledkezniük a római katolikusoktól évszázadokon át elszenvedett igazságtalanságokról, amelyek egészen 1204-ig nyúlnak vissza, amikor a keresztesek kifosztották Konstantinápolyt, az ortodox bizánci birodalom központját. "A pápa látogatása csak problémákat okozna, miközben nem kínálna semmit az ortodoxiának" - hangoztatták.

A Khalkidiké-félszigeten fekvő, 336 négyzetkilométeres Athosz kolostor-köztársaság nemzetközi jogi értelemben Görögország és a török állampolgárságú ökumenikus pátriárka kondomíniuma, közös felségterülete.

Görögországban a katolikusok úgy érzik, hogy akárcsak a múltban, most is háttérbe szorulnak; mindenekelőtt a hadseregben, a rendőrségen és a hivatalos szervek részéről tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést - panaszkodott Nikólaosz Foszkolosz athéni érsek egy lapinterjúban, amelyet éppen a pápa látogatása alkalmából adott.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)