Izrael szigorú intézkedésekkel bünteti a palesztinokat <br/>

Vágólapra másolva!
Jair Naveh izraeli tábornok szerint az izraeli csapatok akár hónapokig is ott maradhatnak a Palesztin Hatóságtól hétfő éjszaka visszafoglalt területeken. A tábornok újságírók előtt kijelentette: a palesztin területekre való bevonulás célja, hogy elejét vegyék az ilyen támadások megismétlődésének. Szavai szerint "a Palesztin Hatóság keze munkája ismerhető fel" az aknavetős támadásban. A 22 tagállamot számláló Arab Liga jelezte, hogy miniszteri tanácsa összeül szombaton Kairóban, és megvitatja a legújabb izraeli katonai lépések nyomán előállt helyzetet.
Vágólapra másolva!

Jair Naveh, az izraeli hadsereg gázai dandárjának parancsnoka szerint az izraeli csapatok addig maradnak a palesztinoktól visszafoglalt területeken, "ameddig szükséges, lehet hogy napokig, lehet, hogy hetekig, de az is lehet, hogy hónapokig". A szóban forgó izraeli csapatok az éjszaka folyamán vonultak be a Gázai övezet számos, palesztin ellenőrzés alatt álló területére. Előzőleg öt aknavetőgránát csapódott be Szderot izraeli településre, az izraeli katonai lépést erre adott válasznak szánták.

A mostani palesztin felkelés kitörése (tavaly szeptember 28.) óta már több esetben is érte aknavetős támadás a Gázai övezetben lévő zsidó telepeket, és Izrael közeli településeit. A palesztin hatóságok minden esetben cáfolták, hogy közük lenne a dologhoz. Az izraeli katonai hatóságok meghatározatlan időre lezártak kedden egy izraeli-egyiptomi határátkelőhelyet a közös határ Gázai övezetnél lévő szakaszán. Az illetékesek közölték, hogy ez az intézkedés is "része a Gázai övezet egyes darabjainak visszavételét célzó akciónak". Nem részletezték az összefüggés mibenlétét, de a Reuters szerint ez az izraeli lépés a palesztin területek gazdasági blokádjának szigorításaként értelmezhető. Az egyiptomi határőrség jelezte, hogy az izraeli fél nem engedi átlépni a határt az Egyiptomból a Gázai övezetbe igyekvő palesztinoknak, és 25 egyiptomi teherautó is a határon rekedt palesztinoknak szánt humanitárius segélyből álló rakományával.

Jasszer Arafat palesztin elnök "megbocsáthatatlan bűnnek" nevezte keddi nyilatkozatában az izraeli hadsereg hétfő éjjeli katonai műveleteit. Egyiptomi látogatásáról visszatérve a ciszjordániai Rámalláhban kijelentette újságírók előtt: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli hadművelet "a palesztin autonómiáról kötött megállapodás durva megsértése", célja a palesztin nép megtörése. E célt azonban soha el nem érheti - hangoztatta a palesztin vezető. Sajnálkozott, hogy "a Biztonsági Tanács egyelőre semmit sem tett a gyalázatos agresszió ellen".

A palesztin katonai hírszerzés főnöke bejelentette, hogy palesztin részről nem kívánnak tovább részt venni az izraeliekkel folytatott biztonsági tárgyalásokon. Amin al-Hindi azzal indokolta a visszalépést ettől a párbeszédtől, hogy az izraeli kormány "a nemzetközi közvélemény megtévesztésére használja e fórumot", csak arra, hogy "tüntetőleg tanúsítsa tárgyalási készségét, miközben viszont nem teljesíti vállalt kötelezettségeit, és nem oldja fel a palesztinok ellen hozott intézkedéseit".

Az Arab Liga libanoni és szíriai kérésre rendez értekezletet a hét végén miniszteri tanácsa számára. Bejrút és Damaszkusz arra kéri a pánarab szervezetet, hogy vitassa meg a libanoni területen levő szíriai katonai célpontok, köztük egy radarállomás ellen intézett izraeli katonai akciókat - jelentette az AFP, az Arab Ligához közel álló, névtelenül idézett forrásra hivatkozva.

A damaszkuszi vezetés - az ország függetlenné válásának 55. évfordulóján - feloldotta a Golán-fennsík szíriai részére vonatkozó beutazási tilalmat, s ennek nyomán kedden több ezer szíriai gyűlt össze az övezetben, elítélve a libanoni szír radarállomás elleni izraeli támadást, illetve a teljes Golán-fennsík visszaadását követelve a zsidó államtól.

Az amerikaiak szerint a konfliktust katonai eszközökkel nem lehet megoldani

Az Egyesült Államok kedden felszólította Izraelt, hogy vonja ki fegyveres erőit az egyébként palesztin fennhatóság alatt álló Gázai övezetből, ugyanakkor azonban a palesztin felet vádolta az ellenségeskedések kiprovokálásával. Richard Boucher, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője a napi sajtótájékoztatón felolvasta Colin Powell miniszter nyilatkozatát, amely szerint fennáll a gázai konfliktus továbbterjedésének a veszélye.

Powell úgy értékeli a történteket, hogy a gázai ellenségeskedéseket az Izrael elleni palesztin tüzérségi támadások provokálták ki, ám az izraeli válasz túlságosan és aránytalanul kemény volt. Ezért Washington mindkét felet önmérsékletre szólította fel. Boucher utalt arra, hogy a feleket írásos kötelezettségvállalások terhelik.

A palesztinok korábban vállalták, hogy lemondanak az erőszakról és a terrorizmus eszközeinek alkalmazásáról, ellenőrzés alatt tartják a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet alkotó összes csoportot, és megbüntetik azokat, akik megsértik az erőszaktól való tartózkodás kötelmét. Izrael - folytatta Boucher - arra vállalt kötelezettséget, hogy kivonul a Gázai övezetből.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 17.)