Az EU szerint háborúhoz vezethet Montenegró kiválása <br/>

Vágólapra másolva!
Csak pár ezer szavazattal vezet a szavazatok 99,3 százalékának összeszámlása után a Djukanovics-féle függetlenedési szövetség. Az igen csekély arányú esetleges győzelem miatt , kétségessé válhat a függetlenségi népszavazás kiírása. Az EU szerint újabb háborút idézhet elő ha Montenegró kiválik Jugoszláviából.
Vágólapra másolva!

A belgrádi lapok általában a szakadárok vereségeként értelmezik az elszakadás pártiak szerény győzelmét. A Danas című lap szerint hiába Djukanovicsék kapták a legtöbb szavazatot, eredményük kevés a kiválás megszervezésére. A korábban Milosevicshez feltétlenül hű Politika című lap óvatosabb. Félve figyelmezteti olvasóit, egyetlen nagy válságot sem bírt ki Jugoszlávia: 1941-ben, és 1991-ben is felbomlott, és félő, hogy 2001-ben sem maradhat fenn mostani formájában.

Az Európai Unió államai komolyan aggódnak, ha Montenegró kiválik Jugoszláviából, újabb háború törhet ki a Balkánon. Ennek a félelmnek a szellemében Joschka Fischer német külügyminiszter arra szólította fel Montenegró vezetőit, hogy ne tegyenek semmilyen egyoldalú lépést sem. Kérte őket, tárgyaljanak Szerbiával a békés együttélés lehetséges formáiról.

A La Stampa című olasz lap szerint az európaiak túlaggódják Montenegró esetleges függetlenségét. Az olasz újság szerint az USA erre már rég felkészült, és a jugoszláv válság természetes lezárása lenne Montenegró függetlensége.

Montenegró a NATO jugoszláviai csapása óta határozottan Belgrádtól független politikát folytat. Montenegróban hivatalos fizetőeszköz a német márka, önálló törvények vannak érvényben, a helyi csendőrséget az elmúlt években komolyan felfegyverezték, és Montenegró bojkottálta a legutóbbi jugoszláv választásokat.

(MTI)

Korábban:

(2001.04.23.)