Újabb két áldozata van a törökországi éhségsztrájknak <br/>

Vágólapra másolva!
Tizenkilencre nőtt szerdán a törökországi börtönökben és a foglyok hozzátartozói körében decemberben indult éhségsztrájkmozgalom halálos áldozatainak száma. A sztrájkmozgalmat a baloldali foglyok kezdték az új elhelyezési körülmények ellen.
Vágólapra másolva!

Fotó: Fatih Saribas

Az éhségsztrájkot támogató egyetemisták
tüntetése Isztanbulban

A 29 éves Erdogan Guler szintén szerda reggel halt meg, de ő nem börtönbüntetés töltése közben folytatott éhségsztrájkot, hanem szabad emberként, szolidaritásból. Saját otthonában halt meg az Égei-tenger partján fekvő Izmir városban. 159 nap óta nem evett semmit.

A török baloldali szervezetek mintegy 250 bebörtönzött tagja még a múlt évben kezdett éhségsztrájkot tiltakozásul az ellen, hogy az új török börtönökben magánzárkákba és egy-három személyes cellákba helyezték át őket a korábbi nagy létszámú közös hálótermekből, és teljesen el vannak szigetelve a többi fogolytól, nem vehetnek részt közösségi tevékenységben.

(MTI)

Korábban:

(2000. december 21.)