Megbukott az ukrán kormány <br/>

Vágólapra másolva!
A 450 tagú ukrán parlament csütörtökön 263 szavazattal elfogadta a Viktor Juscsenko reformkormánya ellen a kommunisták által benyújtott bizalmatlansági indítványt. Juscsenko ezután közölte: hamarosan benyújtja az államfőnek lemondási kérelmét. Megerősítette: nem lesz ügyvezető kormányfő. Újságírók kérdésére elmondta: indulni kíván a 2002. évi parlamenti választásokon.
Vágólapra másolva!

A bizalmatlansági indítványt a kommunista frakción kívül támogatták a befolyásos üzletembereket tömörítő, helyi szóhasználattal oligarchikus pártok, a Jabluko, az Ukrajnai Egyesült Szociáldemokrata Párt és a Munkás Ukrajna Egyesülés képviselői is. A parlament a múlt héten elfogadott javaslatában "nem kielégítőnek" minősítette a kormány 2000. évi tevékenységét és előírta a kabinet felelősségének napirendre tűzését.

Szerhij Tihipko, a Munkás Ukrajna Egyesülés elnöke, a Juscsenko-kormány volt gazdasági minisztere szerdán kijelentette, hogy esélyt lát a kormányfői székbe kerülésére.

A parlament előtt rendőrségi adatok szerint mintegy nyolcezer tüntető gyűlt össze a kormány támogatására. A megmozdulás résztvevői kartondobozokból torlaszt kezdtek építeni az épület kijáratai előtt. Joszif Vinszkij szocialista képviselő elmondta: addig kívánják a torlaszt fenntartani, amíg a parlament el nem kezdi a Leonyid Kucsma elnök elleni alkotmányos vádeljárást.

Kucsma újságírók előtt kifejtette: elégedetlen a parlament döntésével és szorgalmazta a stabilitás megőrzését az országban.

Anatalij Zlenko ukrán külügyminiszter szerint a kormány távozása nem változtatja meg Ukrajna külpolitikai prioritásait. A miniszter emlékeztetett rá, hogy az ország külpolitikáját az államfő határozza meg. Mikola Zsulinszkij miniszterelnök-helyettes szerint a kabinet távozása után megkezdődik a kommunisták és az oligarchák közötti harc a hatalomért.

Olekszandr Zincsenko, a Juscsenko-kabinet távozását támogató Ukrajnai Egyesült Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője szerint már a jövő héten egyeztetik annak a csapatnak a névsorát, amely az új kormány alapját képezi. Zincsenko szerint kizárólag szakértői kormány alakul. Mint mondta, a kormányfőjelölt személyéről most kezdődnek az egyeztetések. Olekszandr Moroz, az ellenzéki szocialista párt elnöke szerint hosszan tartó kormányválság várható Ukrajnában.

(Népszava)

Korábban:

(2001. április 8.)