Berlinben vízágyúkat vetettek be a rendőrök a baloldali tüntetők ellen<br/>

Vágólapra másolva!
A berlini rendőrök kedd hajnalban vízágyúkat vetettek be baloldali tüntetők ellen, akik palackokkal és kövekkel dobálták meg őket. A kelet-berlini Friedrichshain és Penzlauer Berg negyedben mintegy hatezer, feltehetőleg szélsőbaloldali szervezetekhez tartozó tüntető barikádokat emelt és néhányat meg is gyújtott.
Vágólapra másolva!

Május 1-re kilencezer rendőrt rendeltek ki a német főváros utcáira, ami rekordszám. A rendőrség ugyanis az idén még hevesebb munkásünnepi összecsapásokra számít, mert az illetékes bíróság engedélyezett egy szélsőjobboldali felvonulást, felülbírálva a városvezetés tilalmát, míg két szélsőbaloldali tüntetés betiltását helybenhagyta.

Mindamellett két baloldali demonstrációt engedélyeztek, egyet a "forradalmi május elseje" jegyében, egy másikat pedig a "tüntetési tilalmak ellen". A tüntetési engedély azonban csak délután háromig szól, az immár hagyományos kora esti összecsapások elkerülése végett - írta az AFP.

(MTI)