Kína nem adja vissza az amerikai kémrepülőt <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A kínai kormány közölte, hogy az április óta Kínában veszteglő amerikai kémrepülőnek nem adnak engedélyt az ország légi úton való elhagyására.

A pekingi külügyminisztérium szóvivője Rumsfeld amerikai védelmi miniszter követelésére válaszolt, megismételve a korábbi, a kínai-amerikai tárgyalásokon képviselt álláspontot. A szóvivő hozzátette: az Egyesült Államoknak "pragmatikus és konstruktív álláspontot kell tanúsítania, hogy az amerikai repülőgép ügyét kielégítően rendezni tudják."

A szóban forgó repülőgép felderítő repülés közben összeütközött a kínai légtér közelében egy kínai vadászgéppel, és súlyosan megrongálódva kényszerleszállást hajtott végre a kínai Hajnan szigeten.

(MTI)