Vágólapra másolva!
Macedóniában kedden nemzeti egységkormány alakításáról született megállapodás. Az egységkormányban részt vesz a legnagyobb ellenzéki albán párt, a Demokratikus Felvirágzás Pártja (PDP) és a szintén ellenzéki Macedón Szociáldemokrata Szövetség (SDSM). Az albán kisebbségi párt ugyanakkor a szakadár albán lázadók elleni hadműveletek leállítását szabta feltételül a kormányban való részvételéhez.
Vágólapra másolva!

A megállapodás értelmében legkésőbb 2002. január végéig parlamenti választásokat tartanak Macedóniában.

A parlamenti pártok között létrejött egyezség szerint Ljubcso Georgievszki marad a kormányfő. Pártja, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) megtartja a belügyi, pénzügyi, közlekedési és távközlési, munkaügyi, tudományügyi, valamint az oktatási tárcákat.

Az ellenzéki albán PDP-nek a kormányban az igazságügyi tárca és egy tárca nélküli miniszteri tisztség jut.

Az AFP francia hírügynökség szerint a megállapodás nagy nyertese a szociáldemokrata SDSM, amely négy miniszteri - külügyi, védelmi, egészségügyi, környezetvédelmi -, valamint három miniszterelnök-helyettesi tisztséget kap.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. május 7.)