Az első hivatalos utcazenész nem akárki volt - a neves csellóművész, Julian Lloyd Webber kért és kapott engedélyt arra, hogy kalapozzon annak nyomán, hogy a brit főváros polgármestere megkötésekkel ugyan, de ismét engedélyezte a muzsikálást a város egyes pontjain és a földalattin. A helyszín, a brit parlamentnél lévő, forgalmas Westminster metróállomás előcsarnoka persze messze nem hasonlított kedvenc hangversenyterme, a Royal Albert Hall páratlan akusztikájához, ahol júniusban kerül sor a csellóművész soronkövetkező fellépésére testvére, Andrew Lloyd Webber jubileumi koncertjén.
Julian Lloyd Webber azonban soha nem adott a külsőségekre, a legszokatlanabb körülmények között is képes megszólaltatni hangszerét, ha muzsikálásra kap kedvet. Lévén tősgyökeres londoni, mindennapjainak elengedhetetlen része a metró. Az utcai zenélés betiltásával sem értett egyet annak idején, mondván számos tehetséges zeneiskolást fosztottak meg a hatóságok attól, hogy a járókelőket szórakoztatva rutinra és egy kis zsebpénzre is szert tegyen.
Webber testvére szerzeményeiből készült összeállítással szórakoztatta a metróközönségét nem is akármilyen céllal, Károly walesi herceg alapítványának gyűjtött adományokat a jótékonysági minikoncertjével.
Arról nem szóltak a híradások, hogy vajon a világhírű csellóművésznek meg kellett-e jelennie a polgármesteri hivatal által a közelmúltban életre hívott bíráló bizottság előtt, amely arról hivatott döntetni, hogy az utcai zenélésre engedélyt kérők megfelelő színvonalon, igényes programmal képesek-e szórakoztatni a nagyérdemű járókelőket.
(MTI)