Demilitarizálják a dél-szerbiai Lucsanét és Turiját <br/>

Vágólapra másolva!
A dél-szerbiai albán gerillák és a jugoszláv biztonsági erők megállapodtak a Koszovó menti biztonsági övezet peremén fekvő két faluból, Lucsaneből és Turijaból való kivonulásukról, egy héttel az előtt, hogy a biztonsági övezet e szakasza is jugoszláv ellenőrzés alá kerülhet. Ez az öt kilométer széles biztonsági övezet utolsó - egyben a legveszélyesebb - szakasza, amelyet a jugoszláv erők még nem vonhattak ellenőrzésük alá.
Vágólapra másolva!

A dél-szerbiai válságban szemben álló albán fegyveresek és a jugoszláv biztonsági erők képviselői többszöri sikertelen kísérlet után csütörtökön aláírták a megállapodást arról, hogy egységeik kölcsönösen kivonulnak Lucsanéból és Turijából. Az előbbi település a Koszovó menti biztonsági övezet szerbiai határvonalán, a másik a biztonsági övezetben, annak szerbiai határa mellett fekszik.

Belgrádi jelentések idézték Shawn Sullivant, a NATO jugoszláviai képviselőjét, aki közölte, hogy a kivonulás a tervek szerint délután befejeződik.

A gerillák - a magát Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadseregének nevező szervezet - egyik vezetője korábban közölte, hogy csütörtökön Lucsanéból kivonulnak a falu mögötti dombokra. A demilitarizálást megerősítette Nebojsa Csovics szerb kormányfőhelyettes is, de figyelmeztette a gerillákat: minden "csalási" kísérletüket szigorúan megbüntetik.

A csütörtöki megállapodás egyfajta bizalomerősítő lépésnek tekinthető, mivel a két falu a biztonsági övezetnek azon a részén fekszik, amelybe a NATO engedélye alapján a jugoszláv biztonsági erők május 24. után bevonulhatnak. Ez a Koszovó közigazgatási határától számítva 5 kilométer széles övezet utolsó szakasza, amelyet a jugoszláv erők még nem ellenőriznek, de egyben a legveszélyesebb is.

Az albán gerillák többször fenyegetőztek ellenállással a jugoszláv bevonulás esetére. A belgrádi kormányzat csütörtökön szintén kemény hangnemet ütött meg: bujanovaci tájékoztató központja ultimátumnak is érthető felhívásban május 24-ig teljesítendő fegyverletételre és az aknamezők felszámolására szólította fel a gerillákat.

Az övezetet a koszovói háború után hozták létre a NATO-vezetésű koszovói békeerő és a jugoszláv haderő szétválasztására, s az albán gerillák a laza ellenőrzést kihasználva szállták meg az övezet egy dél-szerbiai szakaszát.

A NATO a tavalyi belgrádi hatalomváltás nyomán, idén tavasszal engedélyezte a gerillákkal szemben immár óvatosan fellépő jugoszláv erők fokozatos visszatérését az övezetbe.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 14.)