Két héten belül harmadszor sztrájkolnak a Lufthansa pilótái <br/>

Vágólapra másolva!
Ismét sztrájkba léptek csütörtökön 0 órakor a német légitársaság pilótái. Az előzetes óvintézkedéseknek köszönhetően egyelőre elmaradt a káosz az ország repülőterein.
Vágólapra másolva!

Délelőtt 11 óráig 340 járatot kellett törölni; egyedül Frankfurtban több mint száz gép nem tudott felszállni a 24 órás munkabeszüntetés miatt. A pilóták akciója a vártnál jóval kevesebb utast érintett: egyfelől a Lufthansa és a charterjáratokat működtető leányvállalata, a Condor számos csütörtöki járatot áthelyezett szerda estére, másfelől az utasok - tanulva az egy héttel korábbi 24 órás sztrájkból - időben átíratták jegyüket más társaságok járataira. Sokan a repülőterek helyett a pályaudvarokat
vették célba, hogy vasúton érjék el úticéljukat.

A Cockpit pilótaszakszervezet meghirdetett célja, hogy a napi 1200 induló járat közül lehetőleg egy se tudjon felszállni. A Lufthansa viszont minimális célként tűzte ki 200, főként interkontinentális és európai járat elindítását. Utóbbira van is esély, ugyanis a ZDF televízió frankfurti értesülése szerint töredezni látszik a sztrájkolók frontja: a Cockpit felhívása ellenére viszonylag sok pilóta jelentkezett reggel munkára.

A közszolgálati televízió a Cockpiten belüli nézeteltérések éleződését látja abban, hogy információja szerint délelőtt lemondott posztjáról Georg Fongern, a szakszervezet mérsékeltnek számító szóvivője. Lépését feltehetően az motiválta, hogy a tárgyalóküldöttségben kisebbségben maradt a "hajthatatlanok" csoportjával szemben. Utóbbiak elfogadhatatlannak találták a Lufthansa megemelt ajánlatát is, amely a múlt heti 10,6 százalékos helyett mintegy 17 százalékos béremelést helyezett kilátásba a pilótáknak.

A Cockpit is lépett, 35-ről 24 százalékra szállítva le igényét a repülőgép-vezetők fizetésének növelésére. Hartmut Bergmann szóvivő a
ZDF-nek nyilatkozva kifejtette: szép volna, ha a Lufthansa is hasonló 11 százalékpontos lépést tenne a Cockpit felé. Erre ugyan nem látott sok esélyt, ám elvárta, hogy a társaság tovább emelje ajánlatát. "Akkor mi is hajlandók leszünk mozdulni, és így talán lehetőség nyílik kompromisszum elérésére" - mondta Bergmann, kizárva egyúttal azt a lehetőséget, hogy a sztrájk pénteken is folytatódnék.

A Lufthansa csütörtökön ismertette első negyedévi eredményeit: 94 millió euró nettó veszteséget szenvedett el, a tavalyi első negyedévi 5 millió eurós nettó profit helyett. A közlemény szerint azonban a cég biztos benne, hogy az idén is sikerül elérni a tavalyi szintű működési profitot, habár a jelenlegi munkaügyi vita miatt egészen pontos jóslatot adni nem lehet. Az első negyedévben a működési profit 5 millió euró volt, a tavalyi első negyedévi 99 millió helyett. A beszámoló szerint az elektronikus kereskedelembe eszközölt beruházások és a nagyobb üzemanyagköltségek húzták le az eredményt eddig ebben az évben. Csütörtök délben 22,45 euró volt a Lufthansa a frankfurti értéktőzsdén, 2,45 százalékkal drágább a szerdai zárónál.

(MTI)

Ajánló:

(németül)