Kínában megünnepelték a Tibet feletti fennhatóság 50. évfordulóját <br/>

Vágólapra másolva!
A kínai állam szerdán ünnepelte Tibet feletti fennhatóságának 50. évfordulóját, a dalai láma elítélésére, "szakadár" tevékenységének kárhoztatására, illetve Tibet kínai fennhatóság alatt elért gazdasági, társadalmi és kulturális haladásának reklámozására használva fel a fél évszázados jubileumot. George Bush amerikai elnök ugyanekkor ígéretet tett a dalai lámának, hogy igyekszik elősegíteni a párbeszéd megkezdését a vallási vezető és Peking között.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pawel Kopczynski

Tiltakozó tibeti aktivista

A China Daily című, angol nyelvű kínai lap azzal vádolta vezércikkében Tibet emigrációban élő vallási vezetőjét, hogy vissza akarja állítani a himalájai területen a kínai "felszabadítók által megszüntetett teokratikus rendszert", amelyben a tibetiek többsége a lámaista kolostorok és a világi földbirtokosok jobbágya volt, és amelyben még az adósrabszolgaság intézménye is létezett.

Fotó: Kevin Lamarque

A dalai láma

Bush és a dalai láma találkozójáról amerikai részről nyilatkozatot tettek közzé, amelyben az áll, hogy az elnök megerősítette az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét Tibet vallási, kulturális és nyelvi sajátosságainak, identitásának megőrzése, valamint Tibet egész lakossága emberi jogainak védelmezése mellett. Ezen túlmenősen Bush - közölték az amerikaiak - "keresi annak módjait, miként bátoríthatja a párbeszédet" Peking és a dalai láma között. Az amerikai elnök "kifejezte reményét, hogy a kínai kormány kedvező választ ad majd".

(MTI)

Korábban:

(2001. február 4.)